Őrizetben egy szászrégeni cégvezető

Adócsalás gyanúja miatt indított bűnügyi vizsgálatot a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló csoportja egy szászrégeni lakhelyű, 30 éves férfi ellen.

Bakó Zoltán

2012. október 17., 11:082012. október 17., 11:08

2012. október 17., 19:512012. október 17., 19:51

Adócsalás gyanúja miatt indított bűnügyi vizsgálatot a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekményeket vizsgáló csoportja egy szászrégeni lakhelyű, 30 éves férfi ellen. Amint a kapitányság sajtószóvivője, Livia Popa közölte, a gyanúsított 2010 és 2012 között fiktív adatokat vezetett be a cége könyvelésébe, melyeknek nem volt semmilyen valós alapjuk, s ezeknek az adatoknak a segítségével 1,1 millió lejjel károsította az államkasszát.

Az általa adminisztrált, fafeldolgozással és -értékesítéssel foglalkozó cég könyvelésébe több „partnercég” által kibocsátott számlát jegyzett be, amivel a feketén beszerzett faanyagot akarta igazolni, ily módon „megszabadult” az áfa és adó kifizetésétől. A kereskedelmi partnerként feltüntetett fantomcégek által „kibocsátott” számlákon 2000 köbméter gömbfa (fenyő) leszállítása szerepelt.

Hétfőn Maros megye hat helyszínén tartottak házkutatást ebben az ügyben, s ugyanaznap 24 órára őrizetbe vették a szászrégeni vállalkozót, kedden pedig előállították a Maros megyei törvényszéken. A törvényszék elfogadta a nyomozóhatóság ajánlatát, s 29 napra szóló előzetes letartóztatási parancsot adott ki a gyanúsított ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
2026. április 08., szerda

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel

Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.

Két esethez is riasztották a Maros megyei tűzoltókat szerda reggel
Hirdetés