Önmagát adta, előre jutott

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Szerelemről, zongorázásról és vállalkozásról beszélt Oprea Júlia a marosvásárhelyi TEDx konferencián. A nem egészen összeillő területekben egyvalami közös volt: mindegyik esetben önmagát adta, így jutott előre. A Budapesten élő marosvásárhelyi vállalkozó sok nehézségen lépett már túl élete során, azonban akaraterejének, őszinteségének és tettrekészségének köszönhetően semmi sem volt lehetetlen számára.

Becze Dalma

2014. október 07., 18:092014. október 07., 18:09

2014. október 07., 18:292014. október 07., 18:29

– Mi iránt érdeklődött iskolás éveiben, milyen céljai voltak?

– Amikor átkerültem a 4-es általános iskolába, olyan osztályba csöppentem, amelyben nagy volt a verseny, s ehhez csak ráadásként jött az, hogy én addig franciát tanultam haladó szinten, ott pedig a német volt az első nyelv, amit én csak tévéből hallottam. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ugyanolyan jó legyek, mint a többiek. Ezzel nem is volt gond, mert feltornáztam magam haladó szintre, inkább az volt a nehezebb, kezdjek valamit azzal, hogy eleve hátrányból indultam. Természetesen mindez a javamra vált, hiszen olyan érzésem alakult ki bennem, hogy bármit elérhetek, amit szeretnék. Az érzés egyre csak erősödött bennem a Bolyai Farkas Gimnáziumban töltött évek során, biztos voltam abban, hogy bármilyen helyzetbe kerülök a jövőben, helytállok majd. Jöttek a felvételik, vizsgák, sorra vettem az akadályokat, persze rengeteget tanultam, tehát az erős akarat mellett tettem is a céljaim eléréséért. A családban mindig a tettekre bátorítottak: „fiam, ha te nem teszel magadért...” címszó alatt, így ezt nagyon megtanultam az iskolás évek alatt, úgy is mondhatnám, hogy ez a vásárhelyi örökségem.

– Az erős akarat és a tettek hogyan segítették a továbbiakban?

– Húszéves koromban úgy döntöttem, én is belekóstolok az amerikai álomba, így elkezdtem intézni a papírokat, és megvettem a repülőjegyet, még mielőtt megkaptam volna a vízumot. Sosem felejtem el, Budapesten voltam interjún a nagykövetségen, ahol megkérdezte a hölgy: mégis mikor repülnék, ha ő most rábólint a vízumra. Rápillantottam az irodában levő órára, s mondtam, hogy 11 óra múlva. Persze folyt rólam a víz idegességemben, hogy mi lesz, ha nem adják meg, de annyira tetszett nekik a céltudatosságom, hogy megkaptam. Ez is egy olyan pillanat volt az életemben, amikor megerősödött bennem az, hogy be kell vállalnom bizonyos kockázatokat, és mindenekelőtt vállalnom kell önmagamat. A diákéveim alatt sok állásinterjún voltam, mindig megkérdezték, mi az ötéves tervem. Én meg azt mondtam, hogy nincs ilyen. Pillanatok alatt annyi minden megváltoztathatja az életünket, befolyásolhatja a döntéseinket. Nyilván egy irányra szükségünk van, egy megfogalmazott célunk kell legyen, de nem szabad csökönyösen ragaszkodni egy tervhez.

– Mikor tudatosult önben, hogy saját vállalkozást szeretne?

– Mindig tudtam, hogy szeretnék valami sajátot létrehozni. A főiskolát Magyarországon végeztem, ez idő alatt végig dolgoztam. Az elején a tanáraim azt mondták, hogy lehetetlen, hogy munkát vállaljak, és tanuljak is. Én azt feleltem, hogy ilyen nincs, kértem egy igazolást a szállodától, ahol dolgoztam, és összehangoltam a kettőt. Szállodamenedzsmentet tanultam, több nyelvet is beszéltem, hiszen a Bolyaiban angol-francia szakon tanultam. Az idegennyelveknek, a főiskolai elméletnek, és a szállodában szerzett tapasztalatoknak köszönhetően elsajátítottam a szakmát, így kimentem Ausztriába dolgozni. Ottlétem során barátaim, ismerőseim kérték a segítségemet szállodaipari állás keresésében, s én szívesen segítettem nekik. Kértem, hogy küldjenek egy fényképes német nyelvű önéletrajzot, volt, hogy segítettem a formai rész megszerkesztésében is, és elkezdtem hívogatni a szállodákat. Innen jött az öltet a vállalkozásra, mivel az üzlettársamnak és nekem már kialakult ott a kapcsolatrendszerünk.

– Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük? Mit tanult ebből?

– Visszatértem Vásárhelyre 23 évesen, lelkesen a saját vállalkozásom gondolatától, itt azonban sajnos nem kaptam bizalmat. Ma már divat az, hogy fiatalok vállalkozásokat, úgynevezett startupokat indítanak, de 2008-ban engem még egy elszállt leánykának tekintettek, a tárgyalásokon nem vettek komolyan. A korábbi tapasztalataimnak köszönhetően akkor sem adtam fel, addig kerestem, ameddig találtam érdeklődőket. Ez idő alatt sokat fejlődtem, sokat tanultam a vállalkozásokról, és annak ellenére, hogy sokan hülyének néztek, kitartottam. Budapesten folytattuk tovább, ez egy új fejezetet jelentett a vállalkozásunkban, mert megtanultam, hogy a világmegváltó egómat félre kell tennem, és alázatra is szükségem volt, hogy szakmai segítséget kérjek. Az én elvem a következő: tudd, hogy mit akarsz, és élj a lehetőségekkel, nem kell várni a tökéletes helyzetekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés