Nyolcmillió lej útjavításokra

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az év utolsó, rendkívüli tanácsülését tartotta kedden a Maros megyei önkormányzat, amelynek ez alkalommal négy napirendi pontot kellett megvitatnia, illetve négy tanácsi határozatot elfogadnia.

Antal Erika

2015. december 29., 19:002015. december 29., 19:00

A képviselők jóváhagyták az Agerpresszel kötött szerződés meghosszabbítását, amelynek révén a volt Park Hotelben helyiséget biztosítanak az országos hírügynökség helyi kirendeltségének.

A Maros megyei személyi nyilvántartó hivatal együttműködési szerződést kötött a megyei szociális és gyermekjogvédelmi igazgatósággal – ezt is jóvá kellett hagynia a megyei önkormányzatnak, ugyanis mindkét hivatal alárendelt intézménye. Érdeklődésünkre, hogy ennek mi a jelentősége, Szabó Árpád alelnök elmondta, kölcsönös kapcsolatról van szó, adatok cseréjéről, egyeztetéséről, a munkafolyamatok meggyorsításáról.

A 2016-os esztendő költségvetés-kiegyensúlyozását is megszavazták a képviselők, ami azt jelenti, hogy az évi büdzsé 20 százalékáról a megyei tanács rendelkezhet, ezt a részt a vidéki városok és községek között osztja szét, figyelembe véve a terveket, a befektetéseket, illetve a kifizetetlen adósságokat.

Jövőre nézve Maros megye közel 8,2 millió lejt kapott útjavításra – mondta Szabó Árpád. Ebből 6,5 milliót a megyei utak felújítására költhet el, a községi utakra 1,6 millió jutott. Nem nagy összeg, tette hozzá az alelnök, de ez is egy kis segítség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 19., szombat

Tíz marosvásárhelyi utca javításán dolgoznak, felújítják a járdákat is

Az éppen zajló útfelújítási munkálatokról adott tájékoztatást a marosvásárhelyi városháza. Jelenleg tíz utcában dolgoznak.

Tíz marosvásárhelyi utca javításán dolgoznak, felújítják a járdákat is
2025. július 18., péntek

Újraindulhat a műtrágyagyártás Marosvásárhelyen a Romgaz bevonásával

Bogdan Ivan energiaügyi miniszter Marosvásárhelyen jelentette be: vizsgálják, érdemes-e a Romgaz bevonásával újraindítani a hazai műtrágyagyártást, hogy olcsóbb legyen a termelés, a műtrágya és ezáltal az élelmiszer is Romániában.

Újraindulhat a műtrágyagyártás Marosvásárhelyen a Romgaz bevonásával
2025. július 17., csütörtök

Zsákutcává alakul két fontos utca Marosvásárhelyen az épülő parkolóház miatt

Jelentős forgalmi változásokra kell számítani a következő időszakban Marosvásárhelyen, mert péntektől elkezdődik az új parkolóház környékén a közművezetékek áthelyezése. A forgalomkorlátozás fél évre szól, de ez meghosszabbítható.

Zsákutcává alakul két fontos utca Marosvásárhelyen az épülő parkolóház miatt
2025. július 17., csütörtök

Helikopterrel segítették a közúti ellenőrzéseket Maros megyében

Nagyszabású közúti ellenőrzést tartottak a 151D jelzésű megyei úton, Ákosfalva és Nyárádtő között a rendőrök szerdán. Az akció különlegessége, hogy a belügyminisztérium egy helikoptere is segítette a földi egységeket.

2025. július 17., csütörtök

Öt házkutatást tartottak lakószövetségi sikkasztások ügyében Maros megyében

Öt házkutatást tartottak Maros megye területén a hatóságok csütörtökön reggel, sikkasztás megalapozott gyanújával.

Öt házkutatást tartottak lakószövetségi sikkasztások ügyében Maros megyében
2025. július 16., szerda

Gyorsított eljárással szerezhetik be a sótalanító berendezéseket, hogy újra iható legyen a Kis-Küküllő vize

A kormány 3,5 millió eurót biztosított korszerű sótalanító berendezésekre Maros megye számára, hogy Dicsőszentmárton, Gyulakuta és Küküllőszéplak vízellátása biztonságossá váljon. A cél, hogy iskolakezdésre beüzemeljék a rendszereket.

Gyorsított eljárással szerezhetik be a sótalanító berendezéseket, hogy újra iható legyen a Kis-Küküllő vize
2025. július 16., szerda

Máris problémákat okozott az időjárás Maros megyében

Viharos időjárásra és jégesőre vonatkozó másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Maros megye bizonyos területeire, Segesváron és Dícsőszentmártonban máris meggyűlt a lakók baja a viszontagságos idővel.

Máris problémákat okozott az időjárás Maros megyében
2025. július 16., szerda

Bálázógép gyulladt ki, lángra kapott a száraz növényzet is

Bálázógép gyulladt ki Nyárádtő határában, a 151B jelzésű megyei út közelében kedden, a délelőtti órákban. A lángok gyorsan átterjedtek a környező száraz növényzetre és a tarlóra is.

Bálázógép gyulladt ki, lángra kapott a száraz növényzet is
2025. július 15., kedd

Megtalálták a marosvásárhelyi 12 éves eltűnt lányt

Épségben talált rá kedden a Maros megyei rendőrség a 12 éves kislányra, aki hétfőn este hagyta el önként otthonát és nem tért haza.

Megtalálták a marosvásárhelyi 12 éves eltűnt lányt
2025. július 15., kedd

Előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Emil Gânj nevére

Elrendelte kedden a Maros megyei törvényszék a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Emil Gânj előzetes letartóztatását.

Előzetes letartóztatási parancsot adtak ki Emil Gânj nevére