Novemberben is aszfaltoztak Marosszéken

Több Maros megyei községben is az ősz utolsó napsütéses, enyhe napjaiban fejezték be azokat az aszfaltozási munkálatokat, amelyekre az év folyamán megtakarítottak, félretettek bizonyos összegeket.

Gligor Róbert László

2014. november 25., 19:152014. november 25., 19:15

A Nyárádgálfalvához tartozó Nyárádszentlászlón október végén 1,3 kilométer hosszúságú aszfaltszőnyeget terítettek le. Az öt méter széles útburkolat mellett megerősítették a padkát, és kiásták a sáncokat az üzlettől a falu nyomáti kijáratáig – tudtuk meg Karácsony Károly polgármestertől. A 440 ezer lej értékű munkálatot a helyi költségvetésből fizették ki. A 38-as jelzésű, Nyomáttól Nagyadorjánig vezető községi út korszerűsítése régebbi célja az önkormányzatnak, most tették meg az első lépést. A következő évben, ha tudnak elkülöníteni összegeket a helyi költségvetésből, akkor ugyanezen az úton megpróbálnak a Nyárádgálfalvától Nagyadorján felé vezető öt kilométeres útból is leaszfaltozni egy szakaszt.

„Ha meghúzzuk a nadrágszíjat, akkor évente másfél kilométer út korszerűsítését engedi meg a költségvetés” – jelentette ki a polgármester, aki reménykedik abban, hogy „megnyílnak a csatornák az uniós pénzekre”, mert ezek lehívásával könnyebben és talán egyszerre sikerülne korszerűsíteni a teljes községi utat.

Gyulakuta: három év alatt tizenegy utca

Két hete Havadtőn is aszfaltoztak 310 métert a Nagybelszeg utcában, azaz a 13-as országúttól a Rava felé vezető 7,5 kilométeres községi úton. A beruházást a helyi költségvetésből fedezték úgy, hogy az nem is volt tervbe véve az idénre – értesültünk Varga József gyulakutai polgármestertől. Az elöljáró azt is elmondta: jelenleg egy másik projektjük is van, amely Gyulakután a Kertmege, Alsó- és Felső-Felszeg és a Betonelemgyár utcák aszfaltozását célozza meg. A projektet a kistérségi LEADER-program finanszírozza majd, és jelenleg az utolsó fázisban vannak: kihirdették a versenytárgyalás győztesét, a napokban lejár az óvási határidő, és ha az időjárás is megengedi, illetve a szakemberek is rábólintanak, még az idén elkezdhetik bizonyos szakaszokon támfalak és betonozott, fedett sáncok előkészítési munkálatait.

A napokban újabb jó hírt is kapott Varga József: a gyulakutai Sport utca aszfaltozásának pályázatát is elfogadták, hamarosan aláírják a  támogatási szerződést. Ebben az esetben csaknem 200 méteren 3,5 méter széles aszfaltszőnyeget húznak, de betonozott, fedett sáncok is épülnek. Mivel 100 ezer euró alatti beruházásról van szó, meghívásos alapon hamar kiválaszthatják a kivitelező céget – fejezte ki reményét  a polgármester, aki mérleget is vont: ha mindezek a beruházások megvalósulnak, akkor alig három év alatt Havadtőn két utca, Gyulakután kilenc utca és két szoros, továbbá a faluközpontban és a lakótelepen 7800 négyzetméter felület lesz leaszfaltozva. Így a következő évben Kelementelkére is tudnak figyelni, mert ott a jelenleg zajló ivóvízvezeték-hálózat kiépítése miatt eddig nem korszerűsíthették a mellékutcákat.

Vámosgálfalva sem tétlenkedik

A Dicsőszentmárton melletti Vámosgálfalván is néhány napja fejezték be a Kis utca, valamint Szőkefalván egy rövid utca aszfaltozását. A két kilométer hosszú, 10 centiméter vastag aszfaltréteg leterítésével  elődei régi ígéretét sikerült most teljesíteni – emelte ki Balog Elemér polgármester.

A napokban még hat híd párkányát megöntik, viszont az útszakasz vonalazása, jelölése tavaszra marad. A beruházást a helyi költségvetésből fedezték, de a jövő évi tervüket már külső forrásból valósíthatják meg. Ugyanis a napokban értesültek, hogy a LEADER-programon több mint 96 ezer eurós támogatást nyertek, amelyből Gálfalván és Szőkefalván korszerűsítenek egy-egy utcát. Január elején elindítják a közbeszerzési eljárását, augusztus közepéig pedig be kell fejezniük a munkálatokat. Emellett egy másik utcát is korszerűsíteni fognak a következő évben Szőkefalván a helyi költségvetésből – újságolta el Balog Elemér, aki azt is megjegyezte: a most leaszfaltozott utcákban előzőleg már elhelyezték a szennyvízcsatorna vezetékeit, itt nem kell tartani az úttest utólagos megbontásától.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés