Növekvő irányvonalat követ a marosvásárhelyi ingatlanpiac

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Többen és átlagosan 5 százalékkal drágábban vásároltak lakásokat Marosvásárhelyen az év első felében. A szakemberek azt mondják, hogy az érdekeltek gyorsabban döntenek, és sokan vannak, akik inkább ingatlanba fektetik megtakarított, örökölt pénzüket, mintsem, hogy bankban tartsák.

Simon Virág

2015. június 17., 14:492015. június 17., 14:49

Míg 3-4 évvel ezelőtt tíz romániaiból csak egy vett magának második lakást, tavaly tízből három döntött úgy, hogy ahelyett, hogy a bankban tartsa, inkább ingatlanba fekteti jövedelmét. A Román Nemzeti Bank által végzett előrejelzés szerint egyre többen lesznek azok, akik kölcsönből vagy örökölt pénzből második ingatlan tulajdonosává válnak. Vannak, akik egyetemista gyermeküknek vesznek egy garzont abban a városban ahol tanul, de a válások számának növekedése is úgymond elősegíti az ingatlanpiaci növekedést. 2014-ben országszinten az előző évekhez képest több utolsó emeleti lakást vásároltak, részben, mert kedvezőbb áron kínálták, mint a köztes emeleten levőket, részben, mert szebb volt a kilátás, de az is sokat nyomott a latban, hogy nincs felső szomszéd. A szakemberek szerint a vásárlók gyorsabban döntenek az ingatlanok megvásárlásakor, míg előző években akár tíz lakást is megnéztek, most 3-4 meglátogatása után már választanak. Azok, akik bankhitelből vásárolnak lakást, inkább a lejes kölcsönt választják, mint a valutában megszabottat.

A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére Faluvégi Sándor ingatlanközvetítő elmondta, hogy a megyében elsősorban Marosvásárhelyen van a tavalyinál jobb mozgás az ingatlanpiacon. „A szászrégeniek és szovátaiak is ide jönnek, itt vásárolnak tömbházlakásokat. Marosvásárhellyel ellentétben a megye többi városában majdnem teljesen halott a piac. Az idén átlagban 5 százalékkal nőttek az árak. A marosvásárhelyi vásárlók elsősorban a Tudor, a Kornisa, November 7 és a főtéri lakásokat választják, s a köztes emeleteket szeretik, ha tíz emeletes panelről van szó, akkor az I-V. emeletet. Továbbra is vezetnek az 1-2 szobás tömbházlakások, és nagyon alacsony a kereslet a telkek iránt. Marosvásárhelyen és környékén is elég jó kínálat van a beépíthető telkekből, mégis három éve alig van mozgás ezen a téren. Ha a fizetési módot vesszük figyelembe, akkor azt mondhatjuk el, hogy az esetek 60-70 százalékában banki kölcsönből vásárolják a lakást, 30 százalék körüli azok száma, akik készpénzben fizetnek” – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy általában 25-45 év körüli  személyek vásárolnak panellakást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés