
Fotó: Boda L. Gergely
Fokozott figyelmet fordítottak a rend és nyugalom fenntartására Maros megyében az ünnepi időszakban. Nagypénteken például 165 közrendész, bűnügyis és közlekedésrendész teljesített szolgálatot.
2016. március 28., 20:542016. március 28., 20:54
2016. március 29., 09:562016. március 29., 09:56
Meg is volt az eredménye, e napon ugyanis négy esetben értek tetten bűnözőket és 171 bírságot szabtak ki: 29-et a rend és a nyugalom megsértése miatt, 139-et pedig a KRESZ ellen vétők esetében. Hét jogosítványt és hat forgalmi engedélyt vontak be időlegesen – tájékoztatott Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szombaton három bűncselekményre derítettek fényt a hatóságiak, illetve kiszabtak 286 bírságot, amiből 43-at közrendháborítás, 234-et pedig közlekedési szabályok be nem tartása miatt. Bevontak tizenkét gépjárművezetői-jogosítványt (négyet ittas vezetés miatt), valamint négy forgalmi engedélyt.
Összesítve: vasárnap estig félezer rendőr teljesített szolgálatot Maros megyében, ezalatt felderítettek 15 bűncselekményt és kiszabtak 734 bírságot. A büntetésekből 105-öt rendzavarás miatt kellett kiróni, 609-et pedig a közlekedési szabályok mellőzése miatt. A harminc bevont jogosítvány közül tizenegyet ittas vezetés, hatot pedig gyorshajtás miatt kellett bevonni.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!