Nyárádszeredában tartott jelölőgyűlést a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezete. Berki Ferenc elnök beszámolója szerint a megyében 14 településen indul önálló listával a Magyar Polgári Párt, továbbá 6 településen, az RMDSZ listáin szerepelnek a polgári alakulat jelöltjei – tájékoztat közleményben az MPP.
2016. április 24., 16:172016. április 24., 16:17
2016. április 24., 16:502016. április 24., 16:50
„A székelyföldi (marosszéki) települések esetében döntően arra törekedtünk, hogy önállóan jelenítsük meg a Magyar Polgári Pártot, Makfalva mutatja az utat” – idézik Vass Imre Makfalva megbízott polgármesterét a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
Maros megye esetében különböző élethelyzetben élnek a magyar közösségek, Marosvásárhely pedig kiemelt figyelmet érdemel, ezért az önálló indulás mellett arra törekedtek, hogy a magyar érdek ne sérüljön a versenyhelyzetből adódóan – mondta el Berki Ferenc, aki utalt az RMDSZ-el kötött országos megállapodásra, melynek célja, hogy a választás szabadságának biztosítása mellett ne sérüljön a magyar érdek. Közös listát állít a párt Jedden és az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogatja, akárcsak Koronkán és Marosszentannán, ez utóbbi település viszont a közös polgármesterjelölt támogatása mellett az MPP külön tanácsos-jelölt listát indít. Ugyancsak a magyar érdek érvényesítésének növelése érdekében a párt visszavonta maroskeresztúri polgármesterjelöltjét és egy közös független polgármesterjelölt támogatásáról döntött. Maroskeresztúron az MPP tanácsos-jelöltjei önálló listával indulnak és Kovács Edit független jelölt támogatására kérik szavazóikat – olvasható a közleményben.
„Marosvásárhely esetében Soós Zoltán, mint minden magyar polgármesterjelöltje jelenti a garanciát egy korrekt magyar-magyar együttműködés megvalósítására. Magunk részéről ezért mindenkit arra kérünk, hogy támogassuk a közös magyar jelöltet, hiszen hosszú idő óta reális esély mutatkozik a változásra. Mindenkinek tudatában kell lennie annak, hogy most nem a kicsinyes egyéni érdekek vagy sértődések idejét éljük, nem a pártérdek a prioritás, hanem a közös jövőnk a tét” – idézi a dokumentum a gyűlésen felszólaló Biró Zsolt pártelnököt.
A Maros megyei önkormányzat esetében a Magyar Polgári Párt a megyei etnikai arányokból kiindulva nem kívánja rontani a magyar érdekérvényesítés esélyeit, ezért az RMDSZ megyei listájára, mint a „magyar listára” tekint a párt és nevesíti jelöltjét a számára fenntartott helyre. „Tudatában kell lennünk, hogy a magyar közösség szempontjából nem mellékes, hogy ki tölti be a tanácselnöki tisztséget. Péter Ferenc, mint a Székelyföldi Regionális Tanács elnöke jelenti a garanciát az MPP számára, hogy célkitűzéseinket támogatni fogja” – érvelt Biró Zsolt.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!