Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen, az egykor a virágok városaként ismert településen ma is elvárás, hogy a köztereket virágkölteményekkel díszítsék. Erre a célra a 2016-os költségvetésben több mint hatmillió lejt különítettek el, amit a legutóbbi kiegészítéskor további százezrekkel kellett volna kipótolni. A virágkertészetet felkeresve kiderült: főleg importnövények vásárlására kellene a pénz.
2016. május 20., 15:292016. május 20., 15:29
2016. május 20., 15:302016. május 20., 15:30
Idén tavasszal is érdekes díszfák, növények jelentek meg a parkokban, zöldövezetekben, s nem csak a sok esőnek köszönhetően virágzott ki Marosvásárhely. A városi virágkertészet vezetőjével, Anca Tebannal arról beszélgettünk, hogy miért nem tudják helyben megtermeszteni a város parkjaiba szükséges növényeket, évente mennyiért és milyen kritériumok alapján vásárolnak virágokat és díszfákat. Megkérdeztük, hogy mikor lesz rendbe téve a Bolyai park, amelyet pár nap múlva ballagók és ünneplők lepnek el.
A legutóbbi két rendkívüli tanácsülésen kétszer is tárgyaltak a tanácsosok a virágkertészet által kért összegekről, amelyeket túl nagynak tartottak, így csak egynegyedét hagyták jóvá.
Megkérdeztük az igazgatót, miért volt szükség a kért összegekre, s mi lesz ezek hiányában. Mint elmondta, pár éve kevés virágot tudnak termeszteni, részben mert csak egy korszerű melegházuk van, nincs kellő felszerelésük, hiszen ilyen téren semmilyen fejlesztés nem történt az elmúlt években. „Vannak olyan növényfajták, amelyeknek termesztése, szaporítása speciális körülmények között lehetséges csak, így ezek megvásárlása olcsóbb vagy ugyanolyan áron van, mintha itt termesztenénk őket. Amit megéri, azt megtermeljük, amit nem, azt beszerezzük külföldről. Ha lennének új melegházaink korszerű melegítőrendszerrel, akkor több mindent meg tudnánk itthon is termeszteni, de jelenleg sokat kell behozzunk. Általában 400 ezer lejre hozunk évente növényeket, és odafigyelünk az újdonságokra” – tudtuk meg. Anca Teban elmondta: a díszfákra és növényekre fordított összeg az új körforgalmak, parkok kialakításától is nagymértékben függ. A költségvetés kiegészítésekor kért nagyobb összeget két tavaly kötött szerződésben foglaltak kifizetésére kellett volna fordítsák. Az egyik növényvásárlásra, a másik a favágásokra köttetett. „Ez utóbbit nem tudjuk csak a mi csapatainkkal végezni, mert viszonylag rövid idő áll rendelkezésünkre, és nagyon nagy a város, sok a kérés. A meg nem szavazott pénzt reméljük, megkapjuk egy következő költségvetés kiegészítéskor” – fejtette ki az igazgató.
Anca Tebantól megtudtuk, hogy pár éve az évelő növények termesztésére és vásárlására fektetnek hangsúlyt, hiszen ezeket egyszer kell elültetni, ezután csak gondozni kell. „Huszonhét-féle évelő növényfajtából vásároltunk, tudva, hogy ha egyszer beültetjük őket, évekig nincs sok baj velük. A központi parkban levő magnóliák, amelyekről mindenki tudja, hogy nagyon érzékenyek, részben elszáradtak, miután ezeket a részeket levágtuk, pusztulásnak indultak. Kicseréltük őket japán fűzre, ezek nem nőnek magasra, érdekes fák. A városszerte látható díszcserje között van szilvarózsa, orbáncfűfélék, murvafürt, vagy a városháza előtt most is látható kefevirág. Ezek a fajták nagyon szépek virágzáskor, de nem mindeniket lehet kiültetni, mert nagyon érzékenyek a fagyokra, így télen védni kell őket” – vázolta a szakember.
A növénymennyiség és így az erre fordítandó összeg arányosan nő az új beültetendő felületekkel is. Anca Teban elmondta, idén tavasszal új parkokat alakítottak ki az Eminescu-szobor környékén, új virágágyásokat hoztak létre a volt Hosszú utcában a főtértől az Arató utcáig, a Klastrom utcában is virágokat ültettek. „A várban és környékén virágokat helyeztünk el. Virágokkal teli emelvény szerepelt a tervben, eredetileg rózsák kellene felfussanak oda, de a rózsák még nem olyan nagyok, hogy kitöltsék a teret, így ideiglenesen cserepes virágokkal töltöttük meg. Idén a rózsák is a helyükre kerülnek. Fenntartásaink vannak, hogy kora tavasszal, a májusi esküvők esetében lesz-e már virágzó rózsa, de ha nem, akkor jövő tavasszal is, ideiglenesen cserepes virágokat helyezünk ki” – mondta a kertészet vezetője.
A virágok és díszfák mellett több helyen, például a Jeddi úton jelenleg facsemete-ültetés zajlik. Az igazgatótól megtudtuk, hogy ezt nem ők, hanem az útjavítást megnyert cégek végzik, ugyanis az általános útjavítási program keretében szerződésben kötelezik őket, hogy ott, ahol a zöldövezetet megbolygatták, állítsák vissza eredeti állapotába. A Jeddi úton a terv elég régi, a munkálatok során nem vágtak ki minden fát, csak azokat, amelyeket feltétlenül ki kellett, így kevesebb fát kell pótolni. Lehet, hogy emiatt is jelenleg túl közel ültetik a hársfákat a munkások. „Ez a cég felelőssége, hogy hova és miként ültetik, öt évig ők kell gondozzák. A forró nyarakat nagyon megsínylik a fiatal csemeték, de reméljük, minél több megmarad” – fejtette ki Anca Teban.
Mivel hamarosan elérkezik a ballagások ideje, megkérdeztük, mikor lesz újra megcsodálható a Bolyai park. Az igazgató elmondta, hogy a Bolyai-szobor előtt, a munkálatok során a tavaly ősszel beültetett virágágyások besüllyedtek, földdel kell pótolni őket. „ Ismerjük a park helyzetét, még nem értünk el oda, de tervben van. Általában az iskolák előtti tereket a ballagásokat megelőző napokon szoktuk rendbe tenni, hogy a fű frissen legyen levágva, s minden szép és üde legyen. A fűvágással amúgy is sok gondunk van, különösen egy ilyen csapadékos időszakban, mikor nagyon gyorsan nő” – mondta az igazgató. Megtudtuk: van egy csapatuk, amely egész évben csak az egyre szaporodó körforgalmaknál vágja a füvet Eddig 12 körforgalomnál dolgoztak, még ötnél lesz hamarosan füves rész, többek között az Aranykakasnál, de az Egyesülés lakótelepi sávelválasztók is újabb munkaterepként szerepelnek.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!