Nem mondanak le az egyetemalapító szobráról

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Bár rendkívül hidegen és elutasítóan viszonyult a román vezetőség dr. Csőgör Lajos, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) alapító rektorának tiszteletére szervezett ünnepélyhez, a kezdeményezők remélik, hogy a szenátus áldását adja a 110 évvel ezelőtt született professzor szobrának felállításához.

Szucher Ervin

2014. december 10., 12:522014. december 10., 12:52

2014. december 10., 13:292014. december 10., 13:29

„Jó úton halad a szoborállítás ügye, a pénznek szinte a fele már megvan, és a vezetőség elvi beleegyezését is megkaptuk” – közölte Ádám Valérián. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára leszögezte: a szobor jövőre elkészül és valahol állni is fog. Az egyetem vezetősége ellen több perben is érdekelt civil szervezet még a tavasszal kezdeményezte a szoborállítást, akkor azonban Leonard Azamfirei rektor még azzal hárította el a portlunk által feltett kérdés megválaszolását, hogy nem tud a kezdeményezésről. Felvetésünkre aztán kiderült, hogy az intzéményvezető nem csak az RMOGYKE tervéről, de az általa vezetett egyetem alapítójáról sem hallott.

Az egyetem román többségű vezetőségével folytatott tárgyalások után Ádám Valérián kijelentette, az RMOGYKE hamarosan meghirdetheti az egészalakos szoborra a pályázatot. Ahhoz azonban, hogy a főépület előtt a magyarság emléket állíthasson az alapító rektornak, a román tanároknak is el kell dönteniük, kinek emelnek szobrot. Kérdésünkre Ádám elismerte, hogy a Csőgör-szobor felállítását a „párban” elképzelt másik alkotás elkészülte késleltetheti.

Nem számít túl biztató előjelnek az, ahogy a MOGYE vezetősége viszonyult a hét eleji Csőgör Lajos-emlékünnepséghez. Hétfőn az egyetem magyar tanárai és diákjai kint, a hidegben voltak kénytelen megemlékezni a száztíz évvel ezelőtt született alapító rektorról. „Nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel a problémával. Nem engedik meg, hogy az épületben emlékezzünk meg az egyetemalapító professzorról, egy eresz alatt gyűltek össze a fiatal fogorvostan hallgatók. Hangot is adtam azon értetlenkedésemnek, hogy az egyetem vezetősége nem engedi meg, hogy méltó körülmények között megemlékezzenek az egyetemalapító professzorról” – méltatlankodott Bocskay István, nyugalmazott professzor.

Csőgör Lajos valamikori kollégája egy héttel a rendezvény előtt tudta meg, hogy kint, a hidegben kell megtartania az emlékező beszédét. Az ünnepély főszervezője, Dudás Csaba diákszövetségi vezető szerint a megemlékezés megszervezésében a MOGYE vezetősége semmiféle segítséget nem nyújtott, de már azt is eredményként könyvelte el, hogy Azamfireiek „nem akadályoztak a szervezést”.

A magyarok az épület előtti szoborállításban gondolkodnak. Leonard Azamfirei meg azon, ki lehetett egyetemalapító elődje

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés