Fotó: Boda L. Gergely
Kellemes meglepetést szerzett a nagyernyei tűzkárosult család megsegítésére a Rádió Gaga, illetve annak szerkesztője, Kakasi Mihály által indított gyűjtés. A reméltnél jóval többen adakoztak.
2016. november 23., 17:522016. november 23., 17:52
A rádiós adománygyűjtés keretében szerdán délután már 37 960 lejről, 425 euróról és 5000 forintról számoltak be, de tart még a gyűjtés, akárcsak Nagyerényében, ahol úgy értesültünk, ott is a vártnál nagyobb az adakozó kedv. A község polgármestere szerdán lapunknak azt mondta, jelentős pénz gyűlt össze, ha összegszerűen nem is annyi, mint a rádiónál, de mindenképpen a várakozáson felül. És ne feledjük – a gyűjtés folytatódik. A Rádió Gagánál pénteken délelőtt kilenc óráig fogadják az adományokat.
Amellett, hogy az emberek pénzt adnak az építkezéshez, nagyon sokan vannak, akik berendezési tárgyakat, bútorokat, használati eszközöket ajánlottak fel. Ezek átvételére majd akkor lesz lehetőség, ha lesz hova vinni azokat, legalább pirosban és befedve áll már a lakás.
Arról kérdeztük a Gaga szerkesztőjét, illetve a polgármestert, hogy szerintük van-e esély arra, hogy karácsonyra a Szombati család beköltözzék. Kakasi elmondta, az ő véleménye az, hogy a falak felhúzására, a ház befedésére mindenképpen van esély. A többi munkálat viszont időjárásfüggő. Nem lenne érdemes elkapkodni, nem megfelelő időjárási viszonyok közepette elvégezni bizonyos munkálatokat, mert az a minőségben ütne vissza. De ha az időjárás is velük tart, van esély arra, hogy karácsonyra teljesen elkészüljön a lakás – mondta.
A község polgármestere, Jánosi Ferenc ugyanígy vélekedik, ő is szinte biztos, hogy karácsonyig tető alá kerülhet a ház. Még elmondta azt is, hogy már nagyjából elkészültek a hivatalos papírok a munkálatok megkezdésére, a költség-előirányzat már szinte teljesen készen van, az anyaglista is majdnem kész, a leégett villamos vezeték újraszerelésének tervén is dolgozik egy szakember – ez a legfontosabb, hogy dolgozni lehessen.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
szóljon hozzá!