Nem esett vissza a marosszékiek utazási kedve

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Nem csökkent a marosszékiek utazási kedve. A világszerte és Európában tavaly megtapasztalt terrorfenyegetettség ellenére sokan készülnek az idei nyaralásukra, legalábbis ez a marosszéki utazási irodák benyomása.

Antal Erika

2016. január 06., 20:382016. január 06., 20:38

Már két hónapja ajánlja a 2016-os üdülési lehetőségeket a World Travel Shop utazási iroda, Török- és Görögország mellett Egyiptom is a népszerű úti célok között található. Sőt az idén újból kínálják a nagy turisztikai cégek Tunéziát, ahová tavaly, két merényletet követően, nem indították el a nyári repülőjáratot Kolozsvárról. „A kedv nem lankadt, akik Egyiptomban jártak, azok elégedetten jöttek vissza” – mondta Kelemen Barna. Az utazási iroda munkatársa elmondta, hogy a párizsi merényletet követő napokban többen is utaztak a francia fővárosba, holott lehetőségük lett volna lemondani az utat, és másik úti célt választani.

„Párizsi útjukról visszatérve az ügyfelek azt mondták, kár lett volna kihagyniuk, hiszen nem éreztek fenyegetettséget. Azon kívül, hogy a szokásosnál több rendőr járőrözött az utcákon, mást nem tapasztaltak” – erősítette meg a turisztikai iroda munkatársa azt, hogy az emberek nem félnek utazni, világot látni.

Hogy mennyire nem félnek, és nem kerülik el Párizst a turisták, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy három-négy hónappal előre alig lehet már olcsó szállást találni a francia fővárosban. Az egy csillagos szállodák, ahol egy éjszakáért egy személynek 25-35 eurót kell fizetnie, szinte mind beteltek, a két csillagosak már egy magasabb árkategóriába tartoznak. Kelemen Barna szerint ez is azt bizonyítja, hogy nagy butaság lenne a félelem miatt otthon gubbasztani. „Egyiptom mindig problémás helynek számított, mégis a turisták egyik kedvenc helye” – magyarázza az idegenforgalmi szakember.  Izraelben is gyakran történnek félelmetes események, de mégsem riasztják el a turistákat. Ugyanígy van ez Párizzsal, vagy más európai nagyvárossal, ahol gyakran hallunk terrorfenyegetettségről, bombariadókról vagy merénylet-veszélyről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés