
Fotó: Haáz Vince
Nem engedélyezi a magyar szakiskolai osztályok beindítását a Maros Megyei Tanfelügyelőség, értesítették pénteken hivatalosan a kérvényező marosvásárhelyi Református Kollégiumot.
2016. január 18., 12:442016. január 18., 12:44
2016. január 19., 14:272016. január 19., 14:27
Mint írtuk, a tanintézetben a kolozsvári szakkollégium mintájára egy mechanika és autóbádogos, valamint egy pék és hentes szakiskolai osztályt indítanának magyar állami támogatással.
Benedek Zsolt igazgató érdeklődésünkre megerősítette: a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá a beiskolázási tervet, így egyelőre elnapolták a magyar szakosztályok indítását. A központi, minisztériumi alárendeltségbe tartozó szakhatóság az elutasítást azzal magyarázta, hogy Marosvásárhelyen már vannak magyar szakiskolai osztályok, amelyekbe kevés a jelentkező, s elsősorban ezeket szeretnék megőrizni. A felmérések szerint idén megyeszerte háromszázzal kevesebb nyolcadikos végez, mint egy évvel korábban.
A kollégium igazgatója korábban hangot adott azon meggyőződésének, hogy az egyházon belüli jó népszerűsítés nyomán megtelnének a náluk indítandó szakiskolai osztályok. Most kifejtette: nem mondanak le teljesen az ötletről a tanfelügyelőségi visszautasítás nyomán sem, hiszen elképzelhetőnek tartja, hogy hosszú távon, ha megszűnnek az állami intézményekben a magyar szakiskolai osztályok, a Református Kollégiumban egy erős magyar szakképzési központot hozzanak létre.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!