A tűzoltóság már több alkalommal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a fűtési idény beálltával fordítsanak gondot a fűtőtestek, fűtőrendszerek és főzőalkalmatosságok működésének ellenőrzésére, s ellenőriztessék a kéményeket is.
2014. november 05., 16:452014. november 05., 16:45
Elsősorban a gáztüzelésű fűtőtestek és kályhák állapotát kell ellenőrizni ilyenkor a városi környezetben, de ugyanilyen fontossággal bír az elektromos árammal működtetett melegítők állapotának felülvizsgálata. Faluhelyen, ahol nincs gáz a lakásban, a fával fűtött kályhák működésképességéről kell megbizonyosodni. Fontos, hogy a fűtőtest, kályha ajtaja előtt legyen egy fémből készült tálca, ami az esetlegesen kihulló parazsat felfogja, nem engedi, hogy attól meggyulladjon a padló.
Mindkét környezetben fontos a kémények jó működése. Részint, hogy a benne felhalmozódott korom ne gyulladjon ki, másrészt azért, hogy valóban kivezesse az égett gázokat, füstöt. Igen lényeges, hogy a kémények szigetelését ellenőrizzük, s figyeljünk arra, hogy közvetlen közelükben ne legyen gyúlékony anyag – figyelmeztet a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője, Mihai Gagyi alhadnagy. Aki azt is hozzátette, hogy a fűtőtestek, kályhák mellett ne tároljunk gyúlékony vagy éppenséggel robbanó anyagokat. Mindent egybevetve: a fűtési időszak elkezdődésével bizonyosodjunk meg arról, hogy a fűtésre, főzésre szolgáló eszközeink tűzbiztonsági szempontból a legnagyobb rendben vannak, a villamos vezetéken pedig nincs meghibásodás, ami rövidzárlatot, közvetve pedig tüzet okozhat.
Az elmúlt napokban Marosszéken néhány helyen tűz ütött ki, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az elővigyázatosság hiánya komoly anyagi veszteségeket okozhat. A mezőméhesi Aurel Vlaicu utcában egy lakóház gyulladt ki. A nagysármási tűzoltók az oltás után megállapították, hogy a tetőzetet elemésztő és bútorokat megsemmisítő tüzet meghibásodott elektromos készülékek okozhatták. A libánfalvi Pietroasa nevű falurészben egy nyaraló kapott lángra. Mire a hivatásos és önkéntes tűzoltók a helyszínre értek elégett a tetőzet száz négyzetmétere, s ugyanennyi felület a födémrészből. Két szobában a padlózat és a bútorzat is megsemmisült.
A tűzoltók megállapítása szerint a kellőképpen nem szigetelt kémény okozta a nyaraló kigyulladását. A kémény közvetlen közelébe felhalmozott gyúlékony anyagok kaptak lángra. A fehéregyházi Bún faluban szintén egy lakóház gyulladt ki. A segesvári tűzoltók érkezéséig elégett a tetőzet 15 négyzetmétere, s a deszkamennyezetből is 6 négyzetméter. A szakemberek megállapítása szerint itt is a rosszul szigetelt kémény mellé elhelyezett gyúlékony anyagok okozták az épület lángra lobbanását.
Legutóbb kedden gyulladt ki egy lakóház Nagysármáson. A helybeli katonai tűzoltó-alakulat sietett az oltáshoz. A gyors beavatkozás ellenére elégett a ház tetőzetének 20 négyzetmétere és a padláson tárolt fél tonna fűrészpor. Minden kommentár fölösleges. Aki a padlásán ekkora mennyiségű könnyen gyulladó fűrészport tárol, ne csodálkozzon, ha előbb-utóbb felszökik a tetőre a vörös kakas.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!