Hirdetés
Hirdetés

Van érdeklődés Sütő András szobrának elkészítése iránt

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hat pályamunka érkezett be a marosvásárhelyi városházára a Sütő András-szobor elkészítésére kiírt ötletbörzére. A szobor román párjának, a Constantin Romanu Vivut ábrázoló alkotás elkészítése iránt kisebb érdeklődés mutatkozott.

Simon Virág

2026. január 13., 13:552026. január 13., 13:55

2026. január 13., 14:112026. január 13., 14:11

Január 12-ig lehetett benyújtani a Sütő András-szobor elkészítésére vonatkozó pályamunkákat a marosvásárhelyi városházára. Mint beszámoltunk róla, az önkormányzat 2025 novemberében írta ki az ötletpályázatot Sütő András, illetve Constantin Romanu Vivu szobrának elkészítésére. A Marosvásárhelyen élt író szobrának felállítását már 2009-ben elfogadta a helyi képviselő-testület, de az azóta sem valósult meg.

Hirdetés

Borsos Csaba, a marosvásárhelyi városháza sajtószóvivője a Székelyhonnak elmondta,

a hétfői határidőig több pályamunka érkezett be, amelyekből hat az erdélyi magyar írót ábrázolja, kettő pedig az 1848-as román forradalmárt.

A városháza honlapján szereplő kiírás szerint a zsűri január 19-én értékeli ki a beérkezett pályamunkákat, és másnap, január 20-án hirdetnek eredményt. Ugyanakkor a szoborjavaslatokat kiállításon is bemutatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Kétezer-ötszáz munkahelyet érint a kombinát megszorító intézkedése

Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.

Kétezer-ötszáz munkahelyet érint a kombinát megszorító intézkedése
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Eltűnt kiskorút keres a Maros megyei rendőrség

A mezőrücsi, 17 éves Moldovan Larisa-Rodica január 4-én önként távozott otthonról, 5-e óta pedig nem tudnak kapcsolatba lépni vele.

Eltűnt kiskorút keres a Maros megyei rendőrség
2026. január 13., kedd

Nagy kiterjedésű tűzzel küzdenek a tűzoltók Marosvásárhelyen

Lakóház gyulladt ki Marosvásárhelyen kedd délelőtt, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Nagy kiterjedésű tűzzel küzdenek a tűzoltók Marosvásárhelyen
2026. január 13., kedd

Otthoni szüléshez nyújtottak segítséget a hegyimentők

Különleges, nagy felelősséggel járó bevetést hajtott végre a Maros Megyei Hegyimentő-szolgálat az elmúlt éjszaka egy nehezen megközelíthető tanyán, Sóváradon.

Otthoni szüléshez nyújtottak segítséget a hegyimentők
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Fizetős parkolás Nyárádszeredában is

Kétszáz kijelölt parkolóhely vált fizetőssé hétfőtől Nyárádszereda főterén. A kisváros vezetője, Tóth Sándor szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert rendet akarnak a főtéren és pénzre is szükségük van.

Fizetős parkolás Nyárádszeredában is
Fizetős parkolás Nyárádszeredában is
2026. január 12., hétfő

Fizetős parkolás Nyárádszeredában is

2026. január 12., hétfő

Tíz nap alatt több mint 500 lakástűz országszerte

Összesen 793 tűzesetet regisztráltak országszerte az év első tíz napján, amelyből 500 lakásban keletkezett – közlik a katasztrófavédelem munkatársai.

Tíz nap alatt több mint 500 lakástűz országszerte
2026. január 12., hétfő

Közel 300 bírságot szabtak ki a közlekedésrendészek néhány óra alatt Maros megyében

A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó, megelőző jelegű rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az ellenőrzések során Maros megyében összesen 292 szabálysértési bírságot szabtak ki, ezek közül 161-et gyorshajtás miatt.

Közel 300 bírságot szabtak ki a közlekedésrendészek néhány óra alatt Maros megyében
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat

Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat
2026. január 12., hétfő

Ideiglenes megoldás: hidegaszfalttal tömik be a kátyúkat Marosvásárhelyen

Hidegaszfalttal töltik fel az elmúlt napok télies időjárása miatt megszaporodott kátyúkat Marosvásárhelyen. A beavatkozás ideiglenes jellegű, az időtálóbb javításra tavaszig várni kell.

Ideiglenes megoldás: hidegaszfalttal tömik be a kátyúkat Marosvásárhelyen
2026. január 12., hétfő

Megszűnt a fogyatékkal élők adómentessége, az önkormányzat még keresi a megoldást

Marosvásárhelyen több ezer fogyatékkal élő is adófizető lett idéntől. Az önkormányzat helyi támogatási megoldásokat ígér, de egyelőre még dolgoznak a konkrét segítségnyújtás formáján, amellyel a fogyatékkal élők adóterheit enyhítenék.

Megszűnt a fogyatékkal élők adómentessége, az önkormányzat még keresi a megoldást
Hirdetés