
Fotó: Boda L. Gergely
Hatodik alkalommal szervezik meg szeptember 6-án a marosvásárhelyi sportrepülőtéren a Mures Fly elnevezésű, elsősorban siklóernyő-fesztivált, amelyen azonban majdnem minden repülő-alkalmatosság látható lesz.
2014. augusztus 25., 13:252014. augusztus 25., 13:25
2014. augusztus 25., 13:592014. augusztus 25., 13:59
Mondhatnánk, alig ért véget a Sky is not the limit (A csillagos ég nem a határ) elnevezésű légiparádé a Szabadság utcai sportrepülőtéren, máris itt a következő kínálat: szeptember 6-án, szombaton 14 órától ismét várják a repülés művelőit és kedvelőit. A rendezvény siklóernyő-fesztiválnak indult és a kezdetben a marosszentgyörgyi dombokon szervezték meg, később azonban horgonycsőrlős vontatással megoldható lett a lapos területről való felszállás, és meghívták az ultrakönnyű repülősport-ágazatok mindegyikének képviselőit.
Szutor Zsigmond főszervező szerint a siklóernyős mutatványok mellett ismét tartanak sárkányrepülő-bemutatót (valamint ezek motoros változatával is akrobatikáznak), és lesz ejtőernyőzés, valamint az ultrakönnyű repülőgépek is barázdálják majd eget. A Mures Fly-ra 60-70 sportolót várnak, számukra egyúttal megmérettetést is szerveznek. A siklóernyősök pontraszálláson, míg a motoros siklóernyősöknek navigációs- és szlalom-versenyen bizonyíthatnak. A nézők is kipróbálhatják tandemben, profi sportolókkal együtt bármely repülőalkalmatosságot.
A rendezvényre a belépés ingyenes, a tandem-repülésekért azonban 100-200 lej közötti adományokat kérnek, ezt az összeget a fesztivál fenntartására fordítják. „Akinek megtetszik, az beiratkozhat a pilótaképzésre. A fesztivál célja, hogy minél több embert bevonjunk, terjesszük a szenvedélyünket, hiszen ez bárki számára hozzáférhető és a repülős sportágak közül a legolcsóbb” – mondta el Szutor.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!