MPP: Gyulakután tovább, Nyárádszeredában osztálytársharc

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Gyulakután a jelenlegi polgármester, László Árpád, Nyárádszeredában pedig Bíró József Attila az MPP polgármesterjelöltje, akiket március 23-án sajtótájékoztatón mutattak be.

Gáspár Botond

2012. március 23., 14:502012. március 23., 14:50

2012. március 24., 11:162012. március 24., 11:16

„A négy évvel ezelőtti kampányban az RMDSZ-jelölt azt mondta: ha nem ő nyer, akkor nem lesznek befektetések Gyulakután. Erre jól rácáfoltunk” – fogalmazott a község polgármestere, László Árpád (fotón balra), akit újabb mandátumért indít az MPP.

Elmondta, a 2008-ban elkezdett és 2011-ben befejezett projektből 10 kilométeren 550 háztartásban bevezették az ivóvizet és a csatornázást, szennyvíztisztító-állomást építettek és felújították a víztározót, és aláírás előtt áll az a szerződés, amelynek segítségével Kelementelkén 3 kilométeren bevezetik a vizet, és bővítik a gyulakutai hálózatot is. Az Uniónál kétszer nyertek támogatást a községi napok megszervezésére, saját költségvetésükből pedig Havadtőn 1000 négyzetméternyi járdát építettek és Kelementelkéig 1200 méter vezetéket helyeztek el, 700 négyzetméteren aszfaltoztak, karbantartották a hat település 11 iskoláját és óvodáját, amelyek közül 5-öt hőszigeteltek, a községet alkotó legnagyobb faluban, Csöbön pedig tavaly szeptemberben 10 év után ismét megnyílt az óvoda 10 gyerekkel.

Nyárádszereda polgármesteri székéért Bíró József Attila (fotón jobbra) száll harcba MPP-s színekben, aki 1982-ben született, a Bolyaiban érettségizett 2000-ben, majd a Temesvári Nyugati Egyetemen szerzett jogi diplomát 2005-ben. Jelenleg családjával együtt a kereskedelemben tevékenykedik.

„Négy évvel ezelőtt nem vállaltam a jelöltséget, mert tapasztalatlannak éreztem magam. Három éve vagyok a nyárádszeredai MPP elnöke és helyi tanácsos. Az RMDSZ 20 éve vezeti a települést és 16 éve kormányon is vannak, eredmény pedig nincs. Nyárádszeredát túl korán, egyéni érdekből nyilvánították városnak, hiszen megduplázódott a polgármester és az alpolgármester fizetése, és emelkedtek az adók. Ezenkívül semmi hasznunk nem volt ebből. Az MPP legalább 8 tanácsost akar a testületbe bejuttatni” – fogalmazott Bíró József Attila.

Jelenleg a nyárádszeredai önkormányzat 14 képviselője közül (1 elhunyt) 4 MPP-s, 9 RMDSZ-es és 1 független. Érdekesség, hogy az RMDSZ jelöltjével, a jelenlegi alpolgármesterrel, Tóth Sándorral V–VIII-ban osztálytársak voltak. A Székelyhon.ro arra volt kíváncsi, hogy – amennyiben alkupozícióba kerülnek az RMDSZ-szel, és az RMDSZ polgármesterjelöltje nyer – elfogadná-e az alpolgármesteri tisztséget. „Biztos vagyok abban, hogy az RMDSZ ezt nem ajánlja fel” – válaszolta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés