Mire kíváncsiak az ellenőrök?

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Ebben az időszakban kerül sor a megyében az állatfarmok ellenőrzésére és a korábbi ellenőrzések felülbírálására – tájékoztatott a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei igazgatója, Ovidiu Săvâșcă.

Bakó Zoltán

2014. augusztus 25., 11:412014. augusztus 25., 11:41

2014. augusztus 25., 11:412014. augusztus 25., 11:41

Azokon a szarvasmarha-, juh- és kecskefarmokon zajlik, vagy következik az ellenőrzés, amelyeknek tulajdonosai a jelen időszakban alkalmazott átmeneti nemzeti támogatási rendszer keretében igényeltek szubvenciót, akár állattartásra, akár hús- és tejtermelésre, valamint a hátrányos övezetekben folyó állattartásra – mondta el az intézményvezető.

Arra is kíváncsiak voltunk, mi érdekli az APIA ellenőröket az állatfarmokon, milyen adatokat, helyzeteket ellenőriznek. Az igazgató erre a következőket válaszolta: elsősorban az állatlétszámot veszik számba. És itt nem csak azoknak az állatoknak a létszámát kell érteni, amelyek szerepelnek a támogatási igénylésben, hanem a farm valamennyi állatát számolják. A másik fontos dolog, amit ellenőriznek, hogy a farmon nevelt állatok esetében a nyilvántartásnak mind a négy eleme meglegyen (fülszám, állat-útlevél, az országos farmregiszterben való szereplés, a farm naprakész regisztere az ellenőrzés napján, vagy legfennebb az azt megelőző napon kitöltve). Ugyanakkor a nyilvántartásokban szerepelniük kell azoknak a farmot érintő eseményeknek is, amelyek az állatlétszámot érintik (fülszámok elvesztése, természeti csapások stb.). Végül, de nem utolsósorban, az állatlétszámot érintő változások – a farmról való távozás, eladás, elhullás – jegyzőkönyvi bejegyzéseit is ellenőrzik.

Az igazgató felhívja a figyelmet, hogy a támogatási kérelemben megjelölt állatlétszámot akkor is meg kell őrizni, illetve fenn kell tartani, ha az ellenőrzés már lejárt és az ellenőrző szervek nem találtak hiányosságokat. A következő határidőket kell betartani: juhok, kecskék esetében, az átmeneti nemzeti támogatások keretében igényelt szubvenció igénylésének benyújtásának határidejétől (2014. június 20) számított 90 napig, azaz szeptember 18-ig.

A hátrányos helyzetű övezetekben tej- és húshasznosításra tartott juhok és kecskék esetében az átmeneti támogatások keretében igényelt szubvenció igénylésének benyújtási határidejétől (2014. június 20.) számított 100 napig, azaz szeptember 28-ig.

A hátrányos helyzetű övezetekben hús- és tejhasznosítású szarvasmarhák esetében a benyújtási végső határidőtől (2014. június 20.) számított 6 hónapig, azaz 2014. december 21-ig.

Amennyiben az ellenőrök fülszám nélküli állatokat találnak a farmon, vagy hibásan azonosítottakat, esetleg a támogatási igénylésben feltüntetett állatok a fenti határidőkig már nem találhatók a farmon, az esetek súlyosságának függvényében a tulajdonost a szubvenció részleges vagy teljes megvonásával büntetik. Amennyiben a tulajdonos nem engedi be a farm területére az ellenőröket, vagy gátolja őket munkájukban, a támogatási kérelmet elutasítják.

Az igazgató elmondta – a juh- és kecskeállomány helyszíni ellenőrzésének utolsó napja szeptember 28., a szarvasmarha farmoké december 21.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés