Minden segítség jól jön az Alphánál

Szakembereinek továbbképzésében kapott segítséget a marosvásárhelyi Alpha Transilvana Alapítvány Atrium programja. A fogyatékkal élő felnőttekkel foglalkozó projekt még mindig anyagi gondokkal küzd, ezért minden nyertes pályázat nagy segítség a szervezetnek.

Becze Dalma

2014. július 31., 16:222014. július 31., 16:22

2014. július 31., 16:432014. július 31., 16:43

Az Alpha Transilvana Alapítvány egyik legrégebbi programja az Atrium nappali központ, amelynek a célkitűzése olyan 18 év felettiek felkészítése és elhelyezése a munkaerőpiacon, akik fogyatékkal élnek. A nappali központ anyagi gondokkal küzd az utóbbi időben. A program költségét nagy mértékben az alapítvány fedezi, de nem tudja már sokáig önerőből fenntartani. A foglalkozás vezetője, Banga Erzsébet elmondta, igyekeznek minél több pályázatot benyújtani és támogatókat keresni.

A szervezet márciusban adott le és nyert meg pályázatot az Erasmus+ program keretében, amely továbbképzőt biztosít a szervezet 15 szakembere és önkéntese számára, a képzés mellett az utat és a szállást is finanszírozzák – tudtuk meg Banga Erzsébet programvezetőtől. A tanfolyamon az agysérült személyek foglalkozásával és tanításával kapcsolatos módszereket sajátíthatnak el. A magyarországi Human Profess szervezet továbbképzőjére ötös csoportokba utaznak a szakemberek és az önkéntesek 2015 tavaszán.

„Jelenleg nem tudjuk miből fogjuk kifizetni szeptembertől az alkalmazottaink bérét, azonban ez a továbbképző azért óriási segítség, mert önkénteseink is sokat tanulnak. Van olyan önkéntesünk is, aki pszichológiát végzett, tehát a szakmájában dolgozik, csupán nem alkalmazottja a szervezetnek. Az Atrium programba jelenleg két szakember dolgozik, és még legalább kettőre szükségünk lenne. Van 26 önkéntesünk is, akik a szakemberek irányítása alatt végzik a munkát, a továbbképző után pedig megoszthatják tapasztalataikat” – mondta a programvezető.

A szervezet jövő augusztusban zárja le a megnyert pályázatot. Emellett reménykednek abban, hogy idén szeptemberig kapnak támogatás az Atrium program finanszírozására. A szervezet a helyi önkormányzat segítségét is kérte. Az illetékesek megerősítették, hogy a szeptemberi költségkiegészítés előtt tárgyalni fognak a helyzetről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés