Fotó: Boda L. Gergely
Az előző évekhez képest idén kevesebben vettek részt azon a marosvásárhelyi közvitán, amelyen a városháza szakigazgatósága bemutatta, hol és milyen fákat szeretnének legközelebb megmetszeni, kivágni. A virágkertészet igazgatója, Anca Teban arról is beszámolt, hogy előreláthatóan a metszésekre, vágásokra jövő tavasszal kerül sor.
2016. november 30., 14:322016. november 30., 14:32
Több lakótársulási elnök tette szóvá, hogy bár évek óta kérik a fák metszését, kivágását, ezekre nem került sor, s a lakók sokat panaszkodnak emiatt. A Pandúrok utcában lévő 202-es társulás képviselője arra panaszkodott, hogy a tömbházakhoz túl közel ültetett fák minden kisebb szél esetén „az ablakokon kopogtatnak”, s a lakók félnek, hogy betörik az üveget. A Bánát utcai lakókat képviselő társulási elnök szerint a meg nem metszett fák eltakarják a villanyégőket, így esténként sötétség van ott. A Kornisán élők kérését tolmácsolta egy társulási elnök arra kérve az illetékeseket, hogy gyérítsék és metsszék meg a tízemeletes tömbházak közelében lévő kisebb erdőt, ahol már nappal sem mernek közlekedni az idős és kisgyermekes lakók, mert ott a hajléktalanok vertek tanyát. Többen szóvá tették, hogy a kiküldött fametsző munkások nem végzik kellőképpen a munkájukat, megtörténik, hogy ittasak, s az sem ritka, hogy egy-egy szájasabb lakótól megijednek, s nem fejezik be a metszést, vágást. Arra is többen panaszkodtak, hogy a városszintű vízvezetékcsere miatt több helyen teljesen tönkretették a zöldövezetet, az élősövényt kiásták és pusztulni hagyták.
A panaszáradat közepén érkezett Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója, aki azt mondta, hogy sok ígéretét azért nem tudta betartani, például a lakónegyedek járdáinak, kisebb utcáinak aszfaltozását, mert a tanácsosok csak most fogadták el a költségvetés kiegészítést, mi több, például a virágkertészetnek és a hulladékelszállításra betervezett összeget lecsökkentették. „Látok itt önök között olyant is, aki minden tanácsülésen ott van, s agitál, s azt is látom, hogy az enyéim hallgatnak az üléseken, nem mondják el, hogy mennyi tennivaló van. Megígérem önöknek, hogy tavasszal folytatjuk a földalatti kukák beépítését, s a város negyven százalékában ilyen lesz. Azt is megígérem, hogy tavasszal minden olyan helyet, ahol az Aquaserv által megfogadott cégek felfordulást okoztak, rendbe tesszük, a járdákat is” – mondta a polgármester tanácsadója, aki arra biztatta a jelenlevőket, hogy bármilyen panaszuk van hívják őt vagy a városháza szakigazgatóit, mert segítenek.
Az emelkedett hangulatot Budai István lakótársulási elnök oszlatta szét, aki úgy érezte, hogy Claudiu Maior róla beszél, amikor a tanácsüléseken felszólalót emlegette, s kikérte magának a hangnemet, illetve ki szerette volna fejteni azt, hogy ő csak az illegálisan megemelt, s azóta is rosszul számlázott hulladékdíj miatt szólalt fel. Claudiu Maior azonban kérte, hogy kapcsolják ki a mikrofonját, és felemlegette, hogy az ilyenek miatt, mint ő és a nemkormányzati szervezetek képviselői miatt dőltek rá az idei első hóhulláskor a városlakók autóira a fák. „Ha valami panasza van írásban nyújtsa azt be” – zárta le a vitát Maior, majd Isten éltessével köszöntötte a román nemzeti ünnep alkalmával a jelenlévőket, s bezártnak nyilvánított a közvitát.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!