A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) az Áldás, népesség mozgalom keretében idén kilencedik alkalommal szervezi meg Adj király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt, amelyre november 23-áig lehet jelentkezni.
2014. november 12., 15:552014. november 12., 15:55
Az Erdély-szerte meghirdetett vetélkedőre olyan diákok jelentkezését várják, akik játékos módszerekkel, a mesék és mondák világán keresztül szeretnének a családról, a közösségről tanulni, hasonló korú gyerekekkel ismerkedni, új barátokat szerezni. A tavaly több mint háromezer diákot megszólító vetélkedő a 4–8. osztályos tanulókat célozza meg. A szervezők szerint az említett korosztály (10–15 évesek) képezi azt a réteget, amely a kamaszkor küszöbén, annak az elején egy, még alakítható élet- és világszemléletet feltételez.
A vetélkedő menete a következő: a bejelentkezések után minden gyerek kap egy füzetet, amiben különféle irodalmi művek: mesék, versek, legendák, mondák szerepelnek. A füzet tartalmának elolvasása után kerül sor a helyi vetélkedőre. A vetélkedőn a gyerekek csoportokban fognak versenyezni. A csoportok a vetélkedő napján véletlenszerűen alakulnak meg. Tehát nem csoportokkal kell bejelentkezni, hanem egyénenként. Minden helyi szakaszból a nyertes csoport, „család” tovább jut az elődöntőre, majd onnan a mindent eldöntőre. Az elődöntőre, és a döntőre ugyanabból a füzetből kell készülni, még alaposabban, még komolyabban. A helyi vetélkedőn jó eredményeket elérő versenyzők könyv- és egyéb jutalmakat kapnak. Az elődöntőn résztvevő gyerekek ingyenes belépést nyerhetnek a Székelyföldön megszervezett Hun táborba.
A helyi vetélkedők listája folyamatosan, bővül. Ha valaki kedvet kap tanárként, lelkipásztorként, civil szervezetben dolgozóként, polgármesterként vagy egyszerűen népünk jövője iránt elkötelezett emberként a vetélkedő szervezésére, akkor kérik, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendezvény programkoordinátorával, Bardócz Csabával a bardoczesamit@yahoo.com e-mail címen. Ha pedig valaki a 4–8. osztályosok közül szeretne bekapcsolódni a vetélkedő sorozatba, akkor írjon a fent megemlített címre és eligazítást kap arról, hogy miképpen tud bekapcsolódni a településéhez legközelebb eső helyi vetélkedőbe. Jelentkezési határidő: 2014. november 23.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!