Hamarosan díszkivilágítást kap a Marosvásárhely jelképének számító egykori városháza. A száz évvel ezelőtt épült szecessziós remekmű tornyát hetekkel ezelőtt behálózták a munkások, akik valamikor májusban fejezik be a munkálatokat.
2016. május 04., 12:352016. május 04., 12:35
A Kultúrpalota után a Bernády-kori városházát is hamarosan kivilágítják. A szecessziós épület architektúráját kiemelni hivatott munkálatról még 2013 folyamán döntött az ingatlan jelenlegi tulajdonosa, a megyei önkormányzat. A mintegy hétszázezer eurós beruházást akkor két részre osztották: a Kultúrpalotát részesítették előnyben, hisz a budapesti Komor Marcell és Jakab Dezső páros által tervezett épület 2013-ban töltötte átadásának századik évfordulóját. Az 1907-ben átadott, ugyanazon tervezők által megálmodott egykori városházát a tavaly kellett volna kivilágítani, de a munkálatok késéssel kezdődtek.
Szabó Árpád, a megyei önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta, hogy a beruházás jól halad, így valószínű, hogy a marosvásárhelyi Aquatech Invest Kft.-nek nemsokára sikerül átadnia a munkálatot. A módosított határidő április vége lett volna, azonban nem sikerült tartani az iramot. Addig is a behálózott hatvan méter magas torony nem látogatható. Mint megtudtuk, a terv szerint az épületnek nem csak a főhomlokzatát, hanem a két oldalsó részét is megvilágítják. „Egészen másként néz ki egy csodálatos épület kivilágítva, mint anélkül. Gondolom erről mindenki meggyőződhetett, aki már látta esti pompában a szomszédos Kultúrpalotát. Valóban nem kis beruházás a díszmegvilágítási rendszer kialakítása, de egy ennyivel tartozunk az épített örökségünknek” – fejtette ki Szabó Árpád.
Mindkét épület – a Kultúrpalota illetve a régi városháza – a magyaros szecesszió Lechner Ödön által elindított építészeti mozgalom jelentős szimbólumának és a szintén magyaros törekvéseket képviselő gödöllői művésztelep összművészeti törekvéseinek csúcspontjának számít. Az újabban közigazgatási palotaként emlegetett régi városháza jelenleg a megyei önkormányzatnak és a prefektúrának ad otthont. Ugyanakkor néhány szenátor és parlamenti képviselő irodája, valamint az egyik forradalmár szervezet székhelye található a szocialista rendszerben pártbizottsági és néptanácsi épületben. A palota tornya Marosvásárhely majdnem minden pontjáról látható. Óráját Müller János, a harangokat Thúri Ferenc készítette. A második világháború után a toronysisak árbocára vörös csillag került, de 1982-ben visszahelyezték az eredeti rajzok alapján készült villámhárítót. A főhomlokzat felső részéről mindmáig hiányzik a város eltávolított címere, akárcsak azok a festett ablakok, melyek a magyar történelem kimagasló személyiségeit ábrázolják. Az ólomüvegeket néhány évvel ezelőtt a szomszédos Kultúrpalota múzeumrészlegén állították ki.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!