Hirdetés
Hirdetés

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet. A felvételeket a román központi sajtó is bemutatta, ugyanakkor gyorsan terjednek a közösségi oldalakon is.

Székelyhon

2025. augusztus 24., 12:002025. augusztus 24., 12:00

2025. augusztus 24., 13:232025. augusztus 24., 13:23

Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél a gyalogátjárón – számoltunk be még pénteken tűzoltósági információkra hivatkozva, hozzátéve, hogy a gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A Maros megyei rendőrség később azt közölte, hogy egy 56 éves, marosszentannai férfi ütötte el a gyalogátkelőn áthaladó kiskorúakat – egy hét és egy tizenegy éves fiút – pénteken este fél nyolc körül. Az autóvezető a helyszíni vizsgálatok szerint nem volt alkohol befolyása alatt.

Az egyik központi hírcsatorna a marosvásárhelyi sürgősségi kórház ügyeletes orvosának tájékoztatása szerint szombaton azt közölte, hogy a gyermekeket több órás vizsgálat, illetve kezelés után hazaengedték a kórházból.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytat büntetőeljárást.

korábban írtuk

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál
Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál

Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót

Késik az idénykezdés a marosvásárhelyi Víkendtelepen: a medencék egyelőre üresek, a nagy játszótér karbantartás miatt zárva van, a csónakázó tisztítása pedig csak részben készült el. A hivatalos nyitást május végére tervezik.

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség

Eltűnt személyként keresi a Maros megyei rendőrség az 58 éves Gabor Viorelt, aki a pénteki nap folyamán elhagyta a Gheorghe Marinescu utcai kórházat Marosvásárhelyen.

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. május 01., péntek

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen

Lomtalanítási és textilhulladék-gyűjtési kampány indul május elsején Marosvásárhelyen – újdonságként idén veszélyes hulladékok is leadhatók. Az akció egy hónapig tart, minden városrészen három napig lesznek elérhetők a gyűjtőpontok.

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be

Nem kérdés, hogy spórolósabb év lesz az idei Marosvásárhelyen, kevesebb pénz jut a kulturális és sporttevékenységekre. Folytatják azonban az elkezdett beruházásokat, iskolák felújítását és bölcsődék építését. Készenléti hitel megnyitására is készülnek.

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be
2026. április 30., csütörtök

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél

Erősebb volt a kezdés, mint vártuk – írják a marosvásárhelyi repülőtér közösség oldalán egy hónappal azután, hogy új menetrenddel, tíz célállomással bővítettek.

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Szaporodott a marosvásárhelyi állatkert állománya az elmúlt hetekben, több kis állat is megszületett. Május elsején, pénteken is meg lehet nézni ezeket.

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen

Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

2026. április 29., szerda

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó

Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó
Hirdetés