
Fotó: Boda L. Gergely
Hétfőn délelőtt az utolsó percben érkezett egy írásos kifogás a környezetvédelmi ügynökséghez a Kárpátok sétányánál tervezett Maros-híddal kapcsolatban. Az ügynökség vezetőjétől, Dănuț Ștefănescutól megtudtuk: még a héten kibocsátják a környezetvédelmi jóváhagyást.
2015. március 23., 18:152015. március 23., 18:15
Amennyiben meglesz a jóváhagyás, a helyi önkormányzati képviselőknek is szavazniuk kell a hídtervről, majd elkészülhet a műszaki terv és az uniós pályázat. A környezetvédelmi ügynökség honlapján a múlt héten jelent meg a Maros-híd környezetvédelmi engedélyének terve, amelyhez öt napig szólhattak hozzá az érdeklődők. Az ügynökség vezetője, Dănuț Ștefănescu szerkesztőségünknek elmondta: a közvitán felmerült minden kérdésre, észrevételre írásban válaszoltak, s szakembereik úgy ítélték meg, hogy környezetvédelmi szempontból az érvényben levő törvényeknek megfelel a városháza hídterve.
„Hétfőn délben kaptunk egy írásos észrevételt, amelyet a környékbeli tömbházakat tömörítő 10-es számú tulajdonosi társulás képviselői fogalmaztak meg. Nem a terv környezetvédelmi szempontjait kérdőjelezi meg, más szempontok miatt kifogásolja azt, így mi semmit nem tehetünk, a városházához kellett volna benyújtani ezt a reklamációt. Mint már említettem, a Maros-híd terve megfelel a környezetvédelmi előírásoknak. Úgy ítélem meg, hogy a héten kibocsátjuk a környezetvédelmi beleegyezést, amelyet csak bírósági úton lehet visszavonni. Ezzel a mi feladatunk lezárul” – fogalmazott Ștefănescu.
A környezetvédelmi beleegyezés kibocsátása után az önkormányzati képviselők elé terjesztik a Maros-híd megvalósíthatósági tanulmányát, és miután ők elfogadják azt, elkészül a műszaki terv is, tudtuk meg korábban Rodica Fărcăşantól, a városháza műszaki osztályának aligazgatójától. A szakember tudomása szerint idén ősszel hirdetik meg azokat az uniós pénzalapokat, amelyekre ezzel a tervvel is sikeresen pályázni lehet vissza nem térítendő támogatásra.
Mint korábban beszámoltunk róla, két alkalommal szerveztek közvitát, mindkétszer igen nagy volt a lakók és környezetvédők ellenállása a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal által a Kárpátok sétányára tervezett új Maros-híd ellen. A lakók attól félnek, hogy az építkezés és a környékre terelt gépkocsiforgalom miatt megrongálódnak a tömbházak, és zsúfolt, szennyezett lesz életterük. De nemcsak a Kárpátok sétányán élők aggódnak a zaj, szennyeződés miatt, hanem a környékbeli lakók is, hiszen tervek szerint a meglevő kis utcákon keresztül lehet majd megközelíteni a Maroson átvezető, főleg Marosszentanna, Udvarfalva és Várhegy felé igyekvők számára segítséget jelentő hidat. A polgármesteri hivatal azzal érvel, hogy szükség van egy új hídra, amely átvezet a Maroson, mert a meglévő régi, bármikor főjavításra szorul, ugyanakkor az új létesítménnyel részben elkerülhető lenne a lenne a jelenlegi hídon levő zsúfoltság.
A környezetvédelmi ügynökség honlapján is tanulmányozható terv szerint a második nyilvános közvitán felmerült aggályokat is figyelembe véve kissé távolabb költöztették a leendő Maros-hidat a tízemeletes garzonokat tartalmazó panelháztól, így az egyik hídfő a volt Május 1. strand területén áll majd, de még így is csupán 35 méterre lesz a régi építésű tömbháztól. A környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint a forgalom hangjától zajvédő palánkok védik majd a lakókat, s mivel kellő távolságra lesz, a híd nem fog árnyékot vetni a tömbházlakásokra.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!