Fotó: Boda L. Gergely
A megyei tanács honlapján megjelentek az idei pályázati felhívások, amelyek alapján a kulturális intézmények, sportklubok, vallási felekezetek és szociális szolgáltatásokat nyújtó egyesületek pénzalapokat hívhatnak le. Mint korábban beszámoltunk róla, idén 200-200 ezer lejjel emelték a kultúrára és az egyházakra szánt összegeket.
2015. április 08., 16:192015. április 08., 16:19
Május 7-ig fogadják a megyei tanács iktatójában az érvényben lévő törvények alapján kiosztandó közpénzekre pályázókat.
A cjmures.ro oldalról megtudhatjuk, hogy a vallási felekezetek esetében a hívek lélekszáma alapján osztották le a pénzeket, vagyis a meghirdetett összeg 53 százalékára, mintegy 320 400 lejre az ortodoxok pályázhatnak, a reformátusok 27 százaléknyit, a római katolikusok 9,5 százaléknyit, az unitáriusok 2,5 százaléknyit, a görög katolikusok 2,3, míg más felekezetek 5,2 százaléknyit kapnak meg. Pályázni elsősorban felújításra, építkezésre, fejlesztésre lehet, s fontos tudnivaló, hogy szigorú elszámolási feltételek vannak.
A kulturális pályázatokra összesen 552 ezer lejt különítettek el, s pályázatot nyújthatnak be a Maros megyében bejegyzett és tevékenykedő kulturális egyesületek, alapítványok. Előző évekhez hasonlóan a megyei tanács idén is támogatja az előadások, kiállítások megszervezését, hozzájárul a kiszállások költségeihez. Tavaly összesen 219 kulturális rendezvényt támogattak, általában 1000-1500 lejjel, a legnagyobb összeg 4200 lej volt, a legkisebb 500.
A sporttámogatások terén két külön kategória van: hivatásos sportklubok, élsportolók támogatása és szabadidős sportok. Az érdekeltek 400 ezer lejes keretösszeget pályázhatnak meg. Tavaly 71 nyertes pályázat volt, általában 6-7 ezer lejes támogatást kaptak a megyei önkormányzattól.
Azok a szociális tevékenységet végző egyesületek, alapítványok, amelyek öregotthonokat, árvaházakat működtetnek, nappali foglalkoztató központokat tartanak fenn, az árvaházakból kikerült fiataloknak nyújtanak menedéket, vagy fogyatékosoknak segítenek, 400 ezer lejes keretösszegből kaphatnak támogatást. A honlapon közzétett kritériumok szerint vissza nem térítendő támogatást kérhetnek a fizetéssel, épületek, gépjárművek fenntartásával járó költségek törlesztésére is.
A pályázatokat elbíráló bizottság döntését a megyei tanács elnökének jóváhagyása után közzéteszik az említett honlapon is.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
szóljon hozzá!