Meggyőzték Csegzit, tanácsadó marad

Nem fogadta el tanácsadója lemondását Dorin Florea marosvásárhelyi városatya, aki meggyőzte Csegzi Sándort, hogy maradjon tisztségében, legalábbis az ő polgármesteri mandátuma végéig.

Szucher Ervin

2016. március 09., 16:292016. március 09., 16:29

Azon túl, hogy elégedett munkájával, a városgazda arról biztosította Csegzit, hogy nincs szándékában Claudiu Maiorral helyettesíteni. Mint ismert, a jogerősen összeférhetetlennek ítélt demokrata-liberális alpolgármester kénytelen volt megválni székétől, ezért felettese tanácsadói tisztségbe mentette át. Csegzi Sándor ezek után úgy érezte, hogy a továbbiakban nincs szükség a munkájára.

„Nem volt bennem semmiféle sérelem vagy tüske, elvégre az évek során a polgármester valamennyi kezdeményezésemet támogatta, és cserébe soha nem kért olyasmit, amelynek teljesítése lelkiismeret-furdalást okozott volna. Viszont úgy éreztem, hogy Claudiu Maior tanácsadói tisztségbe helyezésével többé nincs szükség rám. Elképzelésem szerint a Marosvásárhelyi Kulturális Tudományegyetem igazgatójaként folytattam volna tevékenységemet, de Dorin Florea meggyőzött, hogy a városházán is igény van a munkámra” – mondta el lapunknak Csegzi, hozzátéve, hogy nem egy életfogytiglani állapotról, hanem a választásokig fennmaradt két-három hónapról van szó.

Cáfolta azokat a spekulációkat, miszerint azért mondott volna le, hogy jobban elő tudja készíteni a választási kampányát. Csegzi Sándor leszögezte, hogy mivel az RMDSZ nem tart igényt a munkájára, függetlenként nem áll szándékában visszatérni a politikába. Csegzi egyébként három mandátumon keresztül volt Florea helyettese, és azok után került tanácsadói tisztségbe, miután 2012 nyarán az RMDSZ egy számára megalázónak vélt helyet biztosított volna a tanácsosi listán.

Claudiu Maior is megerősítette, hogy egy pillanatig sem pályázott Csegzi tisztségére vagy szerepkörére. A továbbiakban mindketten Florea tanácsadói lesznek, ahogy egyébként a 2012-ben kezdődő mandátum elején is voltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok