Még nem viselhetnek fegyvert az új rendőrök

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Szolgálattételre jelentkeztek pénteken a Maros Megyei Rendőr-főkapitányságon az új közbiztonsági rendőrügynökök. Egy részüket teljesen újonnan alkalmazták, ugyanakkor vannak köztük olyanok is, akiket újraalkalmaztak a tartalékállományba helyezésük után.

Bakó Zoltán

2016. július 01., 22:212016. július 01., 22:21

Összesen 68 közbiztonsági ügynökkel növekedett Maros megye rendőri állománya, akik a vidéki őrsökön töltik be mostantól az üresen álló rendőri állásokat – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop. Tavasszal voltak a versenyvizsgák az üres helyekre, és pénteken kellett jelentkezniük a sikeresen vizsgázóknak a főkapitányságon.

Ez volt gyakorlatilag az első munkanapjuk, a főkapitányság dísztermében találkoztak a vezetőikkel, bemutatták nekik a rendőrség szervezési struktúráját, ismertették velük a munkahelyi és szolgálati feladataikat. Az elkövetkező napokban munkavédelmi felkészítőn, etikai és deontológiai tanfolyamokon, valamint korrupcióellenes eligazításon vesznek részt.

Július 11-én ünnepélyesen esküt tesznek, majd további elméleti és gyakorlati képzéseken vesznek részt július 25. és november 21. között az Országos Rendőr-főkapitányság tanintézeteiben. Az új rendőrök a belügyminisztériumi reformnak megfelelően nem viselnek majd fegyvert, és teljes jogú rendőrként csak a szakmai, illetve karrierépítő tanfolyamok elvégzése után dolgozhatnak.

A rendőrségi állomány feltöltésére, különösen a vidéki őrsök és körzetek üres helyeinek betöltésére igen nagy szükség volt, ugyanis egy korábbi átszervezés nyomán a vidéki őrsök állományhiánnyal küszködtek, és nem tudták teljes körűen ellátni a rájuk háruló rendfenntartási, bűnüldözési, megelőzési feladatokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen