Marosvásárhelyen forgatott filmet mutattak be

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Sajtóbemutatót tartottak vasárnap délben, este pedig a nagyközönség számára is levetítették a Marosvásárhelyen forgatott Kozmikus szimfónia című filmet.

Antal Erika

2015. november 15., 21:342015. november 15., 21:34

A Művész moziban Poór István, a film rendezője és írója, a színészek közül pedig Sebestyén Aba volt jelen a vasárnapi sajtóeseményen. Rajtuk kívül Peti András alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki a film létrejöttét támogató városházát képviselte. A rendező köszönetet mondott a színészeknek, a marosvásárhelyieknek és a két főtámogatónak, a polgármesteri hivatalnak, illetve a Maros Megyei Múzeumnak, amely a néprajzi és népművészeti részlegének helyet adó Toldalagi palotát a forgatás helyszínéül biztosította.

A film eredetileg háromórás lett volna, végül a kevésbé fontos jeleneteket kivágták belőle, így 2 óra és 20 percesre sikeredett. Utópisztikus, a jövőben játszódó film, a műfaja komédia és dráma, amely figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy mi lesz velünk, az emberiséggel, ha mindent tönkreteszünk magunk körül.

Öt hétig tartott a forgatás Marosvásárhelyen, ahová hosszas keresgélés után jutott el a rendező, ahogyan a színészeket is öt év során választotta ki, vagyis „talált rájuk”. Elmondta, több mint ezer színészt nézett meg, míg végül a marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi színművészeket találta a legjobbaknak, legalkalmasabbaknak. „Ők még a hollywoodi színészeknél is jobbak” – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére. A filmben Bartha Loránd, Kovács Mária Franciska, Sebestyén Aba, Szakács László, Korpos András, Veress Albert, Nagy István és Erdei Gábor játszik. Operatőr: Cristian Grigore, produkciós igazgató: Vajda György.

A bemutatón a film munkakópiáját vetítették le, az utómunkálatok, a hangtechnika, a színezés ezután következik – mondta Poór István, akitől azt is megtudtuk, hogy egyelőre fesztiválokon szeretné bemutatni az alkotást. Ám amennyiben a polgármester támogatná, akkor a marosvásárhelyi mozilátogatók is megtekinthetnék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról