A város színeváltozása címmel harmadszor szerveznek tudományos értekezletet a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai. December 10-én, szombaton 9 órától a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében elsősorban a projekt keretei között zajló kutatások 2016-os eredményeit mutatják be.
2016. december 06., 23:002016. december 06., 23:00
A Marosvásárhely épített örökségét felleltározó művészettörténészek ezúttal főleg a 19–20. század fordulójának építészetét kutatták. Az utcakép változásait illetően olyan, az építészeti arculatukat tekintve kevéssé ismert városrészeket ismerhetnek meg az érdeklődők, mint az egykori IV. Béla király út (a mai Cuza Vodă utca déli szakasza) szecessziós lakóházai, vagy a Baross Gábor (Horea) utca 1911-ben épült látványos és különleges emlékei, Földi Imelga illetve Barabás Kisanna előadásában.
De szó esik majd számos egyedi emlék történetéről is: a programot vezető Orbán János ezúttal a Rózsák tere 52. szám alatti emlék (Zanza kávézó) történetéhez kapcsolódó kutatásait ismerteti, Oniga Erika egy Kossuth utcai szecessziós lakóház mindennapjainak rejtelmeibe vezet be, Anthony Gall a közüzemek Kós Károly által tervezett épületéhéhez köthető friss kutatásait ismerteti, Karácsony István pedig a hajdan nagy népszerűségnek örvendő Transzilvánia Szálló stílusváltozásait veszi számba a historizmustól napjainkig.
Ezúttal sem maradnak el a szobrászati témájú előadások: Vécsei Hunor a Kossuth Lajos és Iskola utcák környékének köztéri szobrait elemzi a dualizmus korától napjainkig, Székely Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóintézetének munkatársa pedig a Székelyföldi Iparmúzeum elhelyezésének és szobrászati programjának tanulságairól értekezik előadásában. Mindemellett bemutatják a Marosvásárhely műemléki topográfiája program inventarizációs eredményeinek online adatbázisát is.
A műhelykonferencián bemutatják a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben (Szerk. Orbán János. Marosvásárhely–Kolozsvár, 2016, Maros Megyei Múzeum – Erdélyi Múzeum-Egyesület) című művészettörténeti tanulmánykötet is, mely kilenc Erdélyben is tevékenykedő építész pályáját mutatja be a 17. századtól a 20. század elejéig. A vásárhelyiek kiemelt érdeklődésére tarthat számot a Jelinek Antal, Dósa László és Toroczkai Wigand Ede itteni tevékenyégét bemutató három tanulmány. A kötetet Entz Géza művészettörténész méltatja.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!