
Fotó: Henning János
Kialakult a szombaton kezdődő Székely Vágta mezőnye. A Nemzeti Vágta hivatalos előfutamának számító megmérettetésen idén tizenhatan versenyeznek, köztük egy lovas Marosvásárhelyt képviseli, Jankovics Ferenc személyében.
2014. július 17., 12:022014. július 17., 12:02
2014. július 17., 12:112014. július 17., 12:11
A Sepsiszentgyörgy melletti Óriáspince-tetőn szombaton szervezik a negyedik Székely Vágtát. Az idei lovas megmérettetést a Dózsa György vezette parasztháború 500 éves évfordulója jegyében tartják, a szervezők így igyekeznek korabeli díszletekkel ellátni a helyszínt.
Huszonnyolc lovas száll nyeregbe
A budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutamának számító Székely Vágta mellett idén Góbé Futamot is rendeznek. A kettő között az a különbség, hogy előbbin csak igazolt eredetű lovak vehetnek részt, utóbbin bármilyen hátasok.
A két megmérettetés összesen huszonnyolc lovassal startol július 19-én, az eresztevényi Óriáspince-tetőn. A Nemzeti Vágtára való kijutást megcélzó Székely Vágta futamon tizenhat település versenyzője méri össze rátermettségét. A jelentkezők zöme háromszéki, de vannak Hargita megyeiek, és Marosvásárhely csapata is megméreti magát – méghozzá most először.
Fontos a marosszéki részvétel
A dolog érdekessége, hogy a Marosvásárhelyt képviselő Jankovics Ferenc már részt vett egyszer a Székely Vágtán, de akkor Hagymásbodont képviselte. „Az első Székely Vágtán vettem részt, a második és harmadik kimaradt, most azonban újra nyeregbe szállok. Nem számítok komolyabb eredményre, ugyanis a Székely Vágtán vannak nagyon jó vérű lovak és sokat versenyzett lovasok. Én a részvételt tartom fontosnak, s azt, hogy megmutassuk: Maros megye is részt tud venni egy ilyen eseményen” – mondta el portálunknak a negyvenéves Jankovics Ferenc, aki hétköznaponként a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusának a tagjaként dolgozik, s immár nyolc éve lovagol. Marosvásárhelyi, de egy ideje Hagymásbodonban él, ott tartja három lovát és egy csikóját, s ott is gyakorol délutánonként a szombati megmérettetésre.
„Buki nevű ötéves lovammal versenyzek majd. Ő az első, aki nálam született, vele futottam legutóbb a Marosszéki Lófuttatáson is. A Székely Vágtára pedig minden nap gyakorlok a környékbeli erdőn, mezőn, persze csak késő délután, amikor már nincs olyan nagy meleg” – tudtuk meg az egyetlen vágtázó Maros megyei lovastól. Hozzátette, sajnálja, hogy ilyen kicsi az érdeklődés a Maros megyei lovasok részéről, ugyanis már itt is vannak olyan lovak, lovasok, akik eredményt tudnának felmutatni egy ilyen versenyen. „Jó lenne, ha az erdélyi lovas közösség ilyenkor összetartana, s minél többen vállalkoznának arra, hogy részt vegyenek a hasonló versenyeken. Persze az sem ártana, ha egy-egy önkormányzat támogatná ebben a lovasokat, ugyanis sokba kerül a nevezés, a lószállítás, nem beszélve a lótartásról. Ráadásul ilyenkor egy-egy település címerét tűzzük a zászlónkra, s azzal indulunk” – jegyzi meg Jankovics.
Szováta a Góbé Futamon indul
Az igazolt eredetű lovak versenye mellett idén Góbé Futamra is lehetett jelentkezni bármilyen négyévesnél idősebb patással. Erre összesen 12 csapat lovas vállalkozik, köztük egy Maros megyeit találunk, egy szovátait.
A Székely Vágta győztesének jutalma idén gazdagabb lesz. A pénzjutalom és serleg mellé Szabó István hagyományőrző fegyverkovács alkotása, egy 1861-es mintájú magyar gyalogostiszti szablya jár majd a nyertesnek, továbbá egy 1845-ös típusú magyar lovastiszti szablya vándorkardként a következő vágtáig marad a győztesnél.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.
Hat pályamunka érkezett be a marosvásárhelyi városházára a Sütő András-szobor elkészítésére kiírt ötletbörzére. A szobor román párjának, a Constantin Romanu Vivut ábrázoló alkotás elkészítése iránt kisebb érdeklődés mutatkozott.
A mezőrücsi, 17 éves Moldovan Larisa-Rodica január 4-én önként távozott otthonról, 5-e óta pedig nem tudnak kapcsolatba lépni vele.
szóljon hozzá!