Marosszék legszebb lányát keresik

Az Ákosfalvi Községi Napok keretében szokásos szépségverseny nem marad el a hétvégén sem, ezúttal viszont Marosszék Szépe néven nyitnak a szervezők egy újabb fejezetet.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 13., 12:332014. augusztus 13., 12:33

A 2006-ban indított, egyetlen évet szünetelő ákosfalvi szépségverseny, a Nyárádmente Szépe tömegeket vonzó rendezvénynek és a községi napok egyik fénypontjának számított, amely egyre több lány érdeklődését keltette fel, nem csak a nyárádmentiekét. Sokan jelentkeztek a Küküllő és a Maros mentéről is, és hogy senkit ne utasítsanak el, gondolkodni kezdtek egy újabb versenyen. Tóth Emese Zsuzsánna ötlete volt a Marosszék Szépe megszervezése. Amúgy sem volt Maros megyében olyan verseny, amelyen csak magyar lányok méretkeznek meg, újabban jelent meg a Bekecsalja Szépe – mondta el portálunknak Orbán Ágota, akivel együtt szervezik a megmérettetést. Hét év után új néven indul a szépségverseny.

Megválogatják a jelentkezőket

Az első kiadásra több mint húszan jelentkeztek, de a fellépők száma biztosan ennél kisebb lesz. Egyrészt mert a keddi első találkozásra és próbára nem mindenki jött el, másrészt nem biztos, hogy minden lánynak sikerül megtanulnia a koreográfiát. Márpedig akinek ez két-három nap után nem megy, attól kénytelenek lesznek búcsút venni – mondta el Ágota. A lányokkal való kapcsolattartás Tóth Zsuzsa feladata, a koreográfiát Ágota tanítja be. Hogy ez miből áll? Testtartás, testmozgás, színpadi séta, mosolygás – és persze sok egyéb apró részlet, amelyre a zsűri figyelni fog.

Azt is megtudtuk: Koronkából, Jeddről, Marosvásárhelyről, Marosszentannáról, Hármasfaluból, Sóváradról, Gyulakutáról, Segesvárról jelentkeztek a lányok, akiknek átlagéletkora 16 év, egyetlen lány töltötte be 18. életévét. Mivel kiskorúakról van szó, a szervezők kisbusszal szállítják naponta Ákosfalvára és haza a lányokat. Kedden az első találkozás és megbeszélés után már az első rövidebb próbát is megtartották, a lányokat testalkat, magasság, a szem és haj színe szerint is párosították – mondta el Ágota. Naponta három-négy órai kemény munka vár a lányokra, akik még szombaton is készülnek majd a vasárnap esti megmérettetésre. A fellépés előtti előkészületben két harasztkereki hölgy lesz segítségükre, Kodó Beáta fodrász és Bitai Henrietta, utóbbi maga is volt már Miss Bikini.

Nem maradnak üres kézzel

Ami a díjakat illeti, a szervezők még nem tudnak semmi konkrétat. Sok a felajánló, támogató, de még most is érkeznek újabbak, ezért az utolsó napokban derül ki, hogy milyen ajándékokat és mekkora összeget kell majd elosztaniuk. Az már biztos, hogy minden lány 500 lej részvételi díjat vihet majd haza. A fődíjak mértéke és boldog tulajdonosa vasárnap este derül ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés