Az utcai bűnözés egyik legjelentősebb szegmentuma a gépjárművekből történő lopás. A jelenség visszaszorítása érdekében szervezett felvilágosító és megelőző kampánysorozatot a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség, amely március 23-án zárul.
2012. március 20., 12:372012. március 20., 12:37
2012. március 20., 16:152012. március 20., 16:15
A kampányrendezvényeket megelőzően felmérést készítettek a bűncselekmények előfordulási arányáról a 2011-es évben és idén januárban, s ez megdöbbentő eredményt mutatott – kiderült, hogy megyei szinten Marosvásárhelyen követik el a legtöbb gépkocsifeltörést, az összes bejelentett esetek 78 százalékát. Bár az ilyen jellegű esetek száma enyhén csökkenő tendenciát mutat, mégis igen magas az előfordulási arány: országos viszonylatban a cseppet sem megtisztelő 14. helyen állunk. Sovány vigasz, hogy az országos előfordulási arány (az átlagos 478 eset/megye 2011-ben) alatt vagyunk. Ez év első hónapjában úgy megyei, mint marosvásárhelyi szinten 10 százalékkal csökkent a gépkocsifeltörések előfordulási aránya.
Főként nappal
A felmérés másik megállapítása, hogy a járműveket főként nappal fosztogatják, és az esetek túlnyomó részében olyankor, amikor a tulajdonos vagy a vezető csak néhány percre hagyja el a parkoló járművet. Ilyenkor legtöbb esetben a vezető által jól látható helyen hagyott GPS-t és radarjelzőt lopják ki. Az elkövetési módok között vezető helyen áll az ablak betörése vagy az ajtózár feltörése. Ritkábban fordul elő, hogy a nyitva felejtett ajtó vagy a zárba találó kulcs segíti a tolvajokat. A leggyakrabban lopott tárgyak között a GPS, radarjelző, kézitáska, pénztárca, fényképezőgép, CD-lejátszó, telefon, laptop és a rádió adó-vevő készülék szerepel.
Marosvásárhely viszonylatában nincsenek „kiemelt övezetek”, a lopásokat valamennyi lakótelepen és városrészben elkövetik, némileg gyakrabban a nagy üzletházak, kórházak, városközpont parkolóiban.
Elősegítő tényezők
A megyei rendőr-felügyelőség bűnmegelőző osztályának megállapítása szerint a gépkocsiból való lopásokat azért kedvelik jobban a bűnözők, mert gyakori a tulajdonosok, vezetők gondatlansága, jól látható helyen hagyják a parkoló járművekben az értéktárgyaikat. Másrészt azért gyakoribbak, mert viszonylag könnyen hozzáférhetnek a prédához, a kis méretű, de nagy értékű ellopott tárgyakat viszonylag könnyen tudják értékesíteni. Előfordul, hogy a bűnözők „rendelésre” lopnak. A jelenség visszaszorítására a rendőrségiek forgalmas helyeken elhelyezett plakátokon, szórólapokon, rádió- és tévéműsorokban hívják fel a lakosság figyelmét a gépkocsifeltörések veszélyére. A rendőrök 300 olyan gépkocsi-tulajdonosnak küldtek ki postán figyelmeztetést, akik parkoló járműveikben nagy értékű tárgyakat hagytak, jól látható helyen.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!