Március 22-ig élhetünk a történelmi lehetőséggel

A magyarországi választásokon több mint száz év után vehetnek részt a külhoni magyarok, immár magyar állampolgárként. Ezzel a történelmi lehetőséggel március 22-éig élhetnek a világ minden táján élő magyarok.

Gáspár Botond

2014. január 28., 19:172014. január 28., 19:17

2014. január 28., 19:302014. január 28., 19:30

„A magyar állampolgárság kiterjesztése után történelmi lehetőség nyílik a világ magyarsága számára, mert ismét közösen dönthetünk arról, hogy merre menjen Magyarország hajója. Az egymásért viselt kölcsönös felelősség, az összetartozás azt jelenti, hogy a külhoni, a Maros megyei, a marosvásárhelyi, a székelyföldi magyarok számíthatnak Magyarországra, és Magyarország számít rájuk, például úgy, hogy részt vesznek a választásokon. Ez akkor lehet sikeres, ha ebben a folyamatban minden magyar politikai erő, civil szervezet és egyház közreműködik, mert ez egy össznemzeti ügy, amely összekapcsol minket. Ez a lehetőség új helyzetet teremt, hiszen a külhoni magyarok nincsenek hozzászokva, hogy beleszólhatnak az anyaországi politikába. Arra törekszünk, hogy ez váljon normalitássá, ez legyen a megszokott a következő generációk számára” – fogalmazott kedd este a Klastrom utca 40. szám alatti marosvásárhelyi honosítási irodában Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a Külügyi Bizottság tagja.

Hozzátette, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői mellett kedden találkozott az RMDSZ és az MPP vezetőivel is, és mindannyiuktól azt kérte, hogy segítsék ezt a munkát. „Meggyőződésem, hogy a helyi közösségnek is érdeke részt venni a választásokon, mert ez erősíti a helyi közösséget, és Maros megyében, Marosvásárhelyen különösen fontos, hogy a magyarság erőt és szervezettséget mutasson” – fogalmazott Hidvéghi. Elmondta, hogy a magyar állampolgárok forduljanak bizalommal a magyarság helyi vezetőihez, hogy segítsenek nekik regisztrálni. „A szavazati jog minden külhoni magyar állampolgárt megillet, de ahhoz, hogy ezt a jogukat gyakorolni tudják, ahhoz regisztrálni kell. Ha elmulasztják, akkor nem fognak tudni részt venni az április 6-ai választásokon. Regisztrálni március 22-ig lehet” – ismertette.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos elmondta, a Néppárt és az EMNT közreműködésével eddig több mint hatezren regisztráltak Maros megyéből. Kirsch Attila, a honosítási iroda vezetője hozzátette, legtöbben a papír alapú regisztrációt választják, mert „számít, hogy aláírják, hogy kézjegyükkel lássák el a választási névjegyzékbe vételi kérést”.

Az április 6-ai magyarországi országgyűlési választásokon – regisztráció után – a külhoni magyar állampolgárok levélben voksolhatnak; regisztrálni pedig a www.valasztas.hu honlapon, vagy az EMNT marosvásárhelyi és szászrégeni honosítási irodájában lehet, néhány perc alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés