Már dolgoznak a tűzkárosult nagyernyei család házának újjáépítésén

Átadta a negyernyei polgármesteri hivatalban Kakasi Mihály a Rádió Gagánál begyűlt pénzt annak a bizottságnak, amely a gyűjtésen és a Szombati család leégett házának újjáépítésén munkálkodik. Már el is kezdődött az építkezés.

Bakó Zoltán

2016. november 27., 19:432016. november 27., 19:43

2016. november 27., 19:572016. november 27., 19:57

Nagyernyében csaknem két héttel ezelőtt leégett a Szombati család háza. Akkor kezdeményező bizottság alakult a faluban a katolikus, református és unitárius egyházak, az önkéntes tűzoltók, a helyi RMDSZ, annak nőszervezete és az Alkotó Ifjúsági Egyesület képviselőiből, amely felvállalta, hogy bejárja a falu lakosait, s felkérik őket, hogy adakozzanak a háza és minden ingósága nélkül maradt családnak. Ezzel párhuzamosan kezdett adománygyűjtésbe a Rádió Gaga Ernyében élő szerkesztője, Kakasi Mihály. Mindkét gyűjtés a vártnál sokkal nagyobb sikerrel zajlott.

Pénteken délelőtt 10 órakor a nagyernyei polgármesteri hivatal tanácstermében került sor a rádiónál begyűlt pénzadomány átadására. Jánosi Ferenc polgármester még az érintettek érkezése előtt elmondta, nem a polgármesteri hivatal szervezte a faluban a gyűjtést, az több intézmény képviselőinek a tüzet követő napon összeült tanácskozása ötletéből született meg, a hivatal csupán a koordinálást, meg az építkezés munkálatainak a megszervezését vállalta fel.

Pontban tíz órakor belépett a tanácsterembe a károsult család: Szombati Attila, a felesége, Piroska és a két, 2 és 7 éves kisgyerek, Csongika és Csabika. Néhány másodpercre rá megjelent Kakasi Mihály is, aki bevezetőként elmondta, ő eddig nem ismerte a Szombati családot, csak a helyzetüket, erre határozta el a gyűjtés megszervezését. Ezután átadta a szervező bizottság képviselőjének a táskájából előhalászott műanyag zacskót, amiben 41 028 lej, 425 euró és 5000 forint volt. És még 50 lejt – ezt ugyanis már a pénz becsomagolása után vitte be valaki a rádióhoz, közvetlenül az indulás előtt. Ezután a pénz haszonélvezői, a gyűjtő Kakasi és a szervező bizottság képviselője egy-egy elismervényt írtak alá az átadásról-átvételről. A pénz a bizottságnál marad, mert ők tudják, mit, mennyit kell vásárolni, fizetni. A házigazdák és a rádiós is elmondta: a meglepően sok adakozó (a rádióhoz háromszáznál jóval többen vittek be kisebb-nagyobb összegeket) bizonyítja, hogy működik az összetartás, az empátia, a segíteni akarás ösztöne ezeken a tájakon. És még nem is beszéltünk azokról a vállalkozókról, akik építőanyagokat, munkaerőt ajánlottak fel az újjáépítéshez, meg azokról a magánszemélyekről, akik bútorokat, használati eszközöket, berendezési tárgyakat, ruházatot ajánlottak fel és fognak is vinni a családnak, amikor majd lesz hol elhelyezni azokat.


Kali Rudolf, a polgármester személyes tanácsadója mondta el: a faluban 28 ezer lej gyűlt össze. Az építkezéshez szükséges terveket pedig szintén egy helybeli, György Barna Zsolt készítette el adományként. Megnéztük azokat: a réginél nem nagyobb, de mindenképpen korszerűbb, tetszetős családi ház épül majd fel. Kali szerint a falu történetében ez volt az első ilyen gyűjtés, és minden várakozást fölülmúlt az ernyeiek adakozó kedve, önzetlen segíteni akarása.

Ami viszont most a legfontosabb, hogy megindult a munka. A leégett ház helyén már szerelik a vasbeton-szerkezetet a betonlap-alapra. Szombati Attila elmondta: akkora volt a tűz, hogy a szomszéd házfalon levő műanyagablak megolvadt, az üvege elpattant. „Mindenben a legrosszabb az volt, hogy nem is tartózkodtunk itthon. Amikor hazaértünk, akkor szembesültünk azzal, hogy mindenünk odaveszett” – mesélte a történetet. Most már valamelyest megnyugodott a család, s a segítőkkel együtt reménykednek abban, hogy minél előbb tető alá kerül az új ház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron