Már az egykori hallgatók állítanak ki a kertészváráson

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Kertészvásárt rendeztek a hétvégén Nyárádszeredában, immár tizenötödik alkalommal. A szép időnek köszönhetően sokan látogattak el a vidék egyetlen tavaszi magbörzéjére.

Gligor Róbert László

2017. március 05., 12:352017. március 05., 12:35

A kellemes, napsütéses szombat délelőttön sokan látogatták végig a kiállítók, árusok, termelők standjait, és vették szemügyre a kínálatot a művelődési ház előterében, tánc- és kiállítótermében. Úgy tűnt, hogy a tavalyinál kevesebben kínálták az árut, de ha figyelembe vesszük, hogy a gyümölcsfacsemetéket és díszcserjéket csak a szabadtéren lehetett mustrálni és vásárolni, akkor már nem is keveselhettük a vásárosok számát.

Bőséges volt a helyi virágtermesztők kínálata, akik árvácskát, primulát, jácintot, tulipánt, muskátlit egyaránt kínáltak, de virágföldet és -magvakat, tápoldatokat, növényvédő szereket, kerti szerszámokat, pázsitmagot is találtunk. Egyáltalán nem volt hiány a konyhakerti magvakból, és dughagymát is lehetett vásárolni. Tucatjával kínálták a törpe- és futórózsát, jósta-, egres-, ribizli- és málnatöveket, de szőlőoltványt is, míg a nagy kínálatban hozott gyümölcsfacsemetéket ültetésre előkészítve tíz lejért lehetett elvinni. Homoktövis, fekete ribizli, szeder és málna préselt levét is kínálták, nem hiányzott a nyárádszentsimoni Csípán pálinkaház kínálata sem, de lehetett rigmányi bort is kóstolni, vásárolni. Volt szárazvirág-kompozíció, gyermek- és kertészeti szakirodalom, viszont sokan hiányolták a nyárádmenti mézet, amit az itt megforduló méhészek a készletek kimerülésével indokoltak.

A helyi volt kertészeti főiskola rektora, a kertészvásár szervezője, Jakab Sámuel érdeklődésünkre elmondta: örvendetesen az eladók zöme a volt szeredai hallgatók közül való, és ez is volt a tizenöt éve elindított vásár célja, hogy ők juttassák el majd a vidék falvaiba a jó minőségű kertészeti szaporítóanyagokat. Az első években magyarorszégi kiállítókat is meghívtak, hogy a helyi hallgatók szakmai kapcsolatokat építsenek tapasztalt kertészekkel. Ez annyira jól sikerült, hogy most ők a kiállítók, közülük idén huszonegy jelentkezett be. Sok a látogató, nagy a mozgás, ez a rég nem tapasztalt kedvező időjárásnak is betudható – vonta meg a mérleget Jakab Sámuel, aki úgy véli, a tizenöt éve elindított vásár mindenképp elérte a célját, és folytatás is lesz, mert van rá igény és szándék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron

Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés