
Fotó: Boda L. Gergely
Június elsejéig jelentkezhetnek a MOGYE hallgatói a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) által szervezett kéthetes, illetve egy hónapos magyarországi részképzésekre.
2016. március 30., 21:002016. március 30., 21:00
Az RMOGYKE idén is megszervezi a kéthetes, illetve egy hónapos részképzéseket az anyaországi egyetemekre (Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Semmelweis Egyetem), legfeljebb 250 hallgatónak. A pályázat keretében ingyenesen biztosítanak szállást és napi ebédet, valamint 10-20 százalékos utazási kedvezményt abban az esetben, ha az érintett diákok olyan autóbuszos társasággal utaznak, amellyel az egyesületnek van együttműködési megállapodása.
A pályázati feltételek között szerepel az érvényes hallgatói jogviszony igazolása (leckekönyv utolsó évének a beszkennelése); minimum 8-as vizsgajegy abból a tantárgyból, amelyből el kívánja végezni a gyakorlatot; minimum 10 órás önkéntes tevékenység elvégzése a részképzési periódus előtt vagy azt követően; minimum 40 órányi részvétel az egyesület által 2016-ban megszervezett előadásokon; egy hónapos részképzés esetében támogató levél a helyi témavezetőtől; egy hónapos periódusra csak azok jelentkezhetnek, akik TDK-munkában részt vesznek a MOGYE-n, és adatgyűjtésre, kísérletek elvégzésére utaznának ki (ez esetben a két hét lejárása előtt, a téma vezetőnek kell e-mailen kérni újabb két hét meghosszabbítását); a jelentkezési lap kitöltése.
További információk az adam.valerian@gmail.com e-mail címen vagy a 0742-152 767-es telefonszámon kérhetők.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!