Magyar Filmnapok Marosvásárhelyen

Negyedik alkalommal szervezi meg február 21-23-án a Magyar Filmnapokat Marosvásárhelyen a főtéri Művész moziban a K’Arte Egyesület és a Balassi Intézet, támogatók az Eldi Pékség és az Aquaserv, partner Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal.

Gáspár Botond

2014. február 10., 11:512014. február 10., 11:51

2014. február 10., 12:392014. február 10., 12:39

A Magyar Filmnapok 2014-es kiadása a filmes témák és műfajok széles választékát kínálja a közönségnek, többek között egy mozipremiert: A rózsa csöndje című, erdélyi produkciót. A filmeket román feliratozással vetítik. A belépés ingyenes.

Pénteken 18.30-tól az Örkény István Rózsakiállítás című kisregénye alapján készült A rózsa csöndje című 2013-as alkotást (mozipremier a rendező, Erőss László részvételével), 20.30-tól a Duna Műhely díjnyertes rövidfilmjeiből válogatást (Iványi Marcell: Szél; Mészáros Péter: Eső után; Erdélyi Dániel: 411-Z; Kenyeres Bálint: A repülés története) és a Mediawave 2013 legjobb magyar kisjátékfilmjeit (Derdák Tamás Zoltán „Létra”: Három pici köménymag; Horváth-Molnár Panna & Zomborácz Virág: Dipendenza; Szabó Réka: Árnyékfilm; Vácz Péter: Nyuszi és Őz; Csáki László: My Name is Boffer Bings; Szabó Szonja: Turiszt) vetítik.

Szombaton 18.30-tól két dokumentumfilmet: a Riksa lázt (2012, rendező és operatőr: Somogyvári Gergely) és a Janovics Jenő, a magyar Pathé (2011, rendező: Zágoni Bálint) címűt, 20.30-tól pedig a 2012-es Nejem, nőm, csajom (rendezte: Szajki Péter) című vígjátékot tűztek műsorra.

Az utolsó nap programja különösen a középiskolások, diákok, fiatalok figyelmébe ajánlott, akik 23-án, vasárnap 17 órától megnézhetik Jankovics Marcell 1988 és 2011 között készült nagyszabású animációját, amelyet Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján rendezett, valamint 20.30-tól a Sherlock Holmes nevében című 2011-es ifjúsági kalandfilmet (rendezte: Bernáth Zsolt).

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés