
A nemrég megjelent kormányrendelet értelmében uniós pénzalapokból lehet a tömbházlakásokat hőszigetelni, sőt magánházakat is. Azt azonban, hogy utóbbiakat bevonják-e a programba vagy sem, a polgármesteri hivatalok döntik el. Marosvásárhelyen egyelőre csak a panelek „öltöztetésére” pályáztak.
2012. november 12., 14:172012. november 12., 14:17
2012. november 12., 15:492012. november 12., 15:49
A november 7-én megjelent 63-as számú kormányrendelet értelmében az országos hőszigetelési programba bekapcsolódhatnak az 1950–1990 között épült magánházak is. Elsőbbséget élveznek a szociális bérlakásként vagy munkásszállóként működő, a polgármesteri hivatalokhoz tartozó épületek. A szakminiszter többször kiemelte, hogy az országos program keretében elsőbbséget a tömbházak élveznek.
A kormányrendelet értelmében az eddig használt kormánypénzek helyett uniós pénzalapok bevonásával lehet végezni a hőszigetelést, vagyis a kiadások hatvan százalékát uniós alapokból állják, a fennmaradó negyven százalék megoszlik a városháza és az érdekelt lakók között.
A kormányhatározat november 26-án lép érvénybe, addig kidolgozzák az alkalmazási normákat is. A polgármesteri hivatalokat kötelezik, hogy év végéig felleltározzák azokat a tömbházakat, amelyeknek lakói igényelték a hőszigetelést. Ugyanakkor a hőszigetelést igénylő magánházakról is hasonló lajstromot kell készíteni.
Jó tudni, hogy az említett kormányrendelet lehetőséget teremt arra, hogy a polgármesteri hivatalok ideiglenesen átvállalják a lakók önrészét, utóbbiak tízéves futamidő alatt kell részletekben törleszthetik ezt az összeget.
Marosvásárhelyen az elmúlt években 350 hőszigetelésre vonatkozó kérvényt nyújtottak be a tulajdonosi társulások képviselői. A múlt héten megjelent kormányrendelet alapján a városháza ötven panelház hőszigetelésével pályázik uniós alapokra.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!