Magáncéget hozna létre a marosvásárhelyi városháza

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kisebb vita alakult ki az önkormányzati képviselők között a legutóbbi ülésen, amikor a városháza szakosztálya sürgősségi napirendi pontként „tálalta” egy magáncég létrehozását a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban és a szolgáltatások kiszervezését az állatkertben.

Simon Virág

2015. december 03., 16:282015. december 03., 16:28

Claudiu Maior, a sürgősségi tervezetek benyújtója felszólalásában arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben a tűzoltóság szigorú ellenőrzése nyomán kevés olyan fedett helyiség maradt a városban, ahol koncerteket, nagyobb méretű rendezvényeket lehet tartani, így megnőtt a Mihai Eminescu Ház forgalma.

„Az igazgatónő szólt, hogy az alkalmazottak nagyon leterheltek, és változtatásra van szükség. Jelenleg meg van kötve a kezünk, csak akkor tudunk fejlődni, jobb fizetéseket adni,  megfelelő szolgáltatásokat biztosítani, ha létrehozunk egy magáncéget, amely átveszi a komplexum igazgatását” – fogalmazott Claudiu Maior. Hozzátette, a magáncég is a városháza tulajdonában lenne, de nagyobb önállósággal bírna. Most például, ha szükség van két csomag papírra, vagy három tucat tisztítószerre, sok papírt kell kitölteni, a városháza különböző osztályain aláíratni, hogy be lehessen szerezni. Ha egy cég ügykezelné ezt, akkor gördülékenyebben mennének a dolgok. Józsa Tibor önkormányzati képviselő szerint etikátlan, hogy a polgármesteri hivatal létrehozzon és működtessen egy magáncéget a városi adófizetők pénzéből, amely konkurenciát jelentene a helybéli vállalkozásoknak. Azt kérte, hogy a városháza szakigazgatósága készítsen egy beszámolót arról, hogy az elmúlt időszakban mennyi pénzt fektettek a Mihai Eminescu Házba, mekkorák a bevételek, és valóban indokolt-e egy magáncég létrehozása. Maior válaszában azt mondta, hogy ez aberráció, egyébként is csak elvi beleegyezést kér a tanácsosoktól, amelynek alapján az érintettek elkészítik a tanulmányt, amelyből kiderül, hogy érdemes-e céget létrehozni, vagy sem.

Nem csak az Eminescu Ház esetében kértek változtatásokat. Az állatkert esetében bizonyos szolgáltatásokat ki akarnak szervezni, ami azt jelenti, hogy egy-egy munkafolyamatra magáncéget fogadnának. Soós Zoltán frakcióvezető kifejtette, nem támogatják a javaslatot, mert megtörténhet, hogy a szolgáltatások kiszervezése miatt munkahelyek szűnnek meg, s egy külső cég csak saját hasznát nézné az állatkerttel való együttműködés során. Maior ismét azt mondta, hogy csak elvi beleegyezést kérnek, majd a pontos kimutatások után kell szavazni, hogy valóban kiszervezik a szolgáltatásokat, vagy sem.

A személyeskedésbe menő vita után először a sürgősségi napirendi pont elhalasztásáról szavaztak, de ez nem ment át, végül szavaztak a tervezetről, ami épp, hogy megkapta a szükséges voksot, mivel a jelen levő 22 tanácsosból 11 igennel, tíz nemmel szavazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról