Fotó: Gligor Róbert László/archiv
Az idei esztendőt Szent László évének nyilvánították. A Szent László Társaság (1861) és Rend erdélyi széktartójánál arról érdeklődtünk, milyen programokkal készülnek az év folyamán.
2017. február 10., 15:052017. február 10., 15:05
Koncz László backamadarasi lelkész, széktartó elmondta: ha nem is kimondottan az emlékév kapcsán, de a rend idén éppen Erdélyben tartaná fő rendezvényét, ezzel is erősíteni szeretnék a fiatal tartományi szervezetet. Nagy esemény házigazdája lesz Backamadaras, hiszen június 10-én itt tartja idei legnagyobb rendezvényét a társaság. Ekkor új tagokkal bővül a rend, Erdélyből legalább öt személyt ütnek lovaggá, és apródokat is avatnak. Ugyanakkor a már előzőleg lovaggá ütöttek közül itt veszi kézhez tagságát igazoló okmányát egy Belgiumban élő személy is. A jeles pillanatnak tanúi lesznek a világ összes törzsszékének vezetői, valamint a rend főkapitánya. Ezzel is azt szeretnék a tagok, hogy az erdélyi szervezetet erősítsék, ugyanis ahhoz, hogy ez is törzsszékké váljon, a rend minden széket le kell fedjen szervezetileg.
Koncz László széktartó tavaly novemberben részt vett a rend évzáró ülésén Nürnbergben, ahol beszámolt az erdélyi apródokkal szervezett tevékenységekről, és idei elképzeléseit ismertette. A backamadarasi lelkészt tavalyelőtt ütötték lovaggá, tavaly nevezték ki erdélyi széktartóvá. Az általa irányított területen szépen alakulnak a dolgok, látszik, hogy van érdeklődés, és van értelme a munkának – véli Koncz.
A Szent László Társaság (1861) és Rend egyház- és országépítő politikus lovagkirályunk kultuszát hivatott ápolni, gyarapítani, képviselni, és olyan értékek mentén szerveződik, mint a hit, haza, család, kereszténység, magyarságtudat, erkölcsös élet. Ahhoz, hogy valaki a rend tagjává váljon, elkötelezett képviselője kell legyen ezen értékeknek, de meg kell szerezze a széktartó, a főkapitány és a káptalan javaslatát is. A rend bekapcsolja a magyar értékeket a világ értékeinek egyetemes körforgásába, de karitatív tevékenységet is végez, és a határon túli területek kulturális támogatása is egyik fő célkitűzése.
A kibontakozó apródi intézményrendszer erősítése, fejlesztése is kiemelt figyelmet kap, ezért Szent László témájú táborok szervezése is fő feladataik közé tartozik – fűzte hozzá Koncz László. A nyárádmenti gyerekek már több ilyen táborban vettek részt nyaranta Nyárádszentlászlón, és idén is szerveznek hasonlót. Addig remélhetőleg elkészül az erdélyi törzsszék címeres zászlója, amely alá felsorakozhatnak a tavaly felavatott és idén felavatandó apródok.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!