
Fotó: Boda L. Gergely
Lemondott a Maros megyei önkormányzatban betöltött tisztségéről a PDL frakcióvezetője, Vasile Filimon (képünkön), akit a Marosvásárhelyi Piacigazgatóság vezetői minőségében munkahelyi gondatlanság miatt hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a Hadsereg téri „oroszpiacon” 2005. decemberében keletkezett tűzeset ügyében.
2014. február 18., 12:542014. február 18., 12:54
2014. február 18., 13:152014. február 18., 13:15
Vasile Filimont továbbá két és fél évre eltiltották mindennemű választott és választható, valamint az igazgatói tisztségtől. A perben nyolc év után január végén született végleges döntés, a kiközlést követően pedig a piacigazgató – több helyi sajtóorgánumnak annyit mondott: személyes okokra hivatkozva – benyújtotta lemondását. A 2012-es helyhatósági választásokon a Szövetség Maros megyéért (Alianţa pentru Mureş) elnevezésű választási szövetség listáján – amelynek fő ereje a PDL – a következő helyen Simion Costea (egyetemi tanár, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem docense), Ovidiu Moldovan (a marosvásárhelyi lakásgazdálkodási vállalat, a Locativ Rt. vezérigazgatója), Viorel Socol (tanár, a Traian Săvulescu mezőgazdasági középiskola aligazgatója), Ştefan Răducu Cherecheş (közgazdász) és Ionela Balaş (közgazdász, segesvári üzletasszony) áll.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!