Egész napos helytörténeti konferencián ismertették Marosvásárhely és Maros megye múltjára vonatkozó kutatásaik eredményeit a történészek szombaton a Kultúrpalotában.
2016. november 27., 14:452016. november 27., 14:45
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi szervezete és a Borsos Tamás Egyesület által megszervezett rendezvény célja a helytörténeti kutatások bemutatása volt – foglalta össze az értekezlet lényegét a nap végén Pál-Antal Sándor, rámutatva arra, hogy a szakmabeliek és az érdeklődők megismerhették a település és a régió múltjára vonatkozó legújabb feltárások, kutatások eredményét, gazdagítva ez által is az eddigi ismeretanyagot.
Tizennégy előadó mutatta be munkáját, kilencen közülük marosvásárhelyiek, ketten budapestiek, hárman a régióból érkeztek. Kutatásaik témája a székely szimbólumoktól kezdve a marosvásárhelyi pecséteken, a 18. századi oktatásügyi reformtörekvéseken és a Borsos-hagyatékon át a marosszéki forradalmár, Jeney József honvéd őrnagy életútján keresztül egészen a 20. századi eseményekig terjedtek. Sok még a kutatnivaló – hangsúlyozta Pál-Antal Sándor, hozzátéve, hogy a címer- és pecséttörténetek is nagy érdeklődést váltottak ki a történészekből, de különlegesnek számított a tűzoltótörténet is, amely külön színfoltja volt a tanácskozásnak.
Szekeres Attila István, Erdély jeles heraldikusa a marosvécsi református templom címereiről értekezett, Simon Zsolt újabb adatokat közölt a marosvásárhelyi pecsétekről, Mihály János a régi székely szimbólumokat ismertette Marosvásárhely címerében.
Az első világháború, annak Erdélyre, de főleg a Székelyföldre és Marosvásárhelyre gyakorolt hatása sok kutatót foglalkoztat. Pál-Antal Sándor az 1916-os menekülés marosvásárhelyi viszonyait mutatta be, míg Garda Dezső az 1916. augusztus 27-ei román katonai támadásról beszélt a Gyergyói-medencében. Tamási Zsolt az 1913-as zsinat szerepét ismertette az erdélyi katolikus egyházmegyében, Petelei Klára a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltóegylet történetét. Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi zsidó közösség 1945 és 1948 közötti életéről beszélt, Lázok Klára a Teleki–Bolyai Könyvtár hétköznapjairól az 1950-es években.
Az elhangzott dolgozatokat nyomtatott formában is szeretnék közzé tenni a szervezők, hogy a szakma és az érdeklődő olvasók számára is elérhetők legyenek.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
szóljon hozzá!