
Tűz ütött ki hétfőn délután a gödemesterházai általános iskola tetőterében. Kigyulladt a tetőzet fából készült része, de szerencsére sérülés nem történt, ugyanis a tanítás akkorra már befejeződött.
2016. április 05., 16:522016. április 05., 16:52
A tanfelügyelőség csoportja Ștefan Someșan főtanfelügyelő vezetésével a helyszínre érkezett, ahol az iskola vezetőségével közösen elemezték a kialakult helyzetet – lehetőséget kerestek az oktatás folytatására. Úgy döntöttek, hogy a felső tagozatosok számára a mesterházai községközpontban található másik iskolában tartanak majd órákat, az elemistáknak pedig a csobotányi iskolában. Jelenleg a tűzoltóság vizsgálódik annak kiderítésére, hogy mi okozta a tüzet az iskolában.
A polgármester, Dinu Ciobotă szerint a tűz mintegy 30 ezer eurós kárt tett az épületben, mert nem csak a tető égett le, de az osztályok elválasztó falai is megrongálódtak, mi több, az informatikai labor is teljesen tönkrement, itt tíz számítógép volt.
Ugyancsak a polgármester állítja, hogy a 66 és 46 éve épített tetőrész már meglehetősen megrongálódott állapotban volt, ezt az idén szándékozták kicserélni. A községvezető arra gyanakszik, hogy a tüzet az iskolaépület mögé épített hőközpontban rövidzárlat miatt keletkezett tűz továbbterjedése okozta. Az alig néhány kilométerre levő maroshévízi katonai tűzoltók vonultak ki a tűzesethez két esetkocsival, őket jöttek segíteni a dédai és szászrégeni tűzoltók, de kivonultak a helyszínre a dédai és marosoroszfalui önkéntes tűzoltó alakulatok is.
Az ügyben megszólalt Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök is, közölve, a megyei tanácsosok áprilisi ülésükön megtárgyalják, hogy a megye tartalékalapjából bizonyos pénzösszeget utaljanak ki a hétfőn leégett gödemesterházi iskola újjáépítésére.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!