Lebontatnák az út sávjait elválasztó betonfalat Marosszentgyörgyön

Negyvennyolc folyamodványt nyújtott be a marosszentgyörgyi polgármester a településen áthaladó országutat kettéosztó betonfal felszámolásáért, csak Bukarestben nyolcszor járt ez ügyben, de úgy tűnik, hiába. Két halálos baleset után a szentgyörgyiek többsége is úgy véli: le kell bontani a falat, ezért akár utcára vonulnak, és az útlezárást is fontolgatják.

Bakó Zoltán

2015. november 19., 14:402015. november 19., 14:40

2015. november 19., 23:552015. november 19., 23:55

Marosszentgyörgy már több mint egy éve hadakozik a sávelválasztó betonfal ellen, amit az Országutak és Autópályák Országos Társasága (CNADNR) épített a községen átvezető 15-ös számú országút közepére 2,4 kilométer hosszúságban. A község polgármestere, Sófalvi Szabolcs elmondta, melyek a kifogásaik – a polgármesteri hivatalnak és a lakosság nagy részének – a betonfal ellen.

Sófalvi felvázolta, hogyan kezdődött el a település kálváriája. Még 2013-ban egy magánszemélytől, aki a társaságnál dolgozik, meghallotta, hogy mire készül a  CNADNR. Arra gondolt, hogyha igaz a hír, majd csak megkérdezik a község vezetőségét is. Nem kérdezték. Hivatalosan 2014-ben jutott tudomására a sávelválasztó építésének szándéka, akkor is csak azt mondták neki, örüljön, hogy lesz, mert az megvédi az embereket. „Hát nem védi” – mondta az elöljáró. Megállapítása szerint már két személy vesztette életét közvetve a betonfal miatt.

Másfél hónap alatt felhúzták betonból készült elemet, a község belterületén, azóta ötszörösére nőtt a balesetek száma, mutatott rá a polgármester. A marosszentgyörgyiek már nem mernek átmenni az úttesten. Szerintük nem csak a lakosság komfortérzetét rontja, de kimondottan veszélyes is. „Összesen 48 folyamodványt, beadványt, tiltakozást írtunk, nyolcszor jártam Bukarestben emiatt, és mindennek semmi eredménye. A fal áll, több a baleset, az emberek kezdik elveszteni a türelmüket” – fogalmazott a polgármester.

Nyolcvan centi magas a sávelválasztó, a közintézmények egy része az út egyik, a többi a másik oldalán van. A tízezer lakos fele a jobb, a másik fele a bal oldalon lakik. A 380 vállalkozásnak is az út két oldalán van a szék-, illetve telephelye. Az ott dolgozók felének óhatatlanul át kell kelnie az országúton. A sofőrök nagy része, amint meglátja a betonfalat, úgy érzi, hogy autópályán vagy gyorsforgalmi úton halad. Azt nem veszik számításba, hogy gyalogátjárók is vannak – vagy nem is észlelik időben azokat – a sebességet 20-30 kilométerrel a megengedett 50 km/h fölé emelik, s amikor megjelenik a gyalogátjárón a gyalogos, már nem tudnak megállni. Az úttest túlsó oldaláról elindult gyalogost legtöbb esetben nem is észlelik a sávelválasztó miatt. Ehhez járul még, hogy a kanális- és aknafedőket rosszul készítették el. Repednek, törnek, elmozdulnak. Ez okból már számtalan baleset következett be, házfalba, kerítésbe, járdára pördültek-csapódtak az autók. A fal elkészülte, s az út „korszerűsítése” óta eltelt alig több mint egy év alatt már több mint száz alkalommal kellett ezeket javítani, cserélni, olyan is volt, hogy lehegesztették, pedig ez tilos – sorolta az érveket a községvezető.

A Maros megyei rendőrség vezetője e hónap 11-én (az utolsó halálos kimenetelű baleset után) kiadta a község területén bekövetkezett balesetek statisztikáját. Eszerint 2011 és 2014 augusztusa között, a három és fél év alatt a mostani fal övezetében 6 gyalogost érintő közúti baleset történt, ennek 7 könnyebb sérültje volt. A fal megépülte után, 2014 szeptembere és 2015. november 5. között – azaz mindössze egy év alatt – 9 gyalogost érintő baleset történt, ezeknek egy halott, 4 súlyos és 6 könnyebb sérült áldozatuk volt. És ez még csak a gyalogosokra vonatkozó rész. A „fal előtti időszak” három és fél éve során 20 olyan közúti baleset történt, amelyekben személygépjárművek ütköztek, ezek 6 súlyos és 16 könnyebb sérültet „eredményeztek”. A fal építése óta eltelt egy év alatt 22 ilyen baleset történt, az eredmény: egy halott, 9 súlyos és 14 könnyebb sérült. Emellett –  emelte ki a polgármester – voltak olyan balesetek, amelyeknek nem volt sérült áldozta, ezért ún. békés megegyezés született a járművezetők között, ezért ezek nem szerepelnek a rendőrségi statisztikában. A polgármester úgy tudja, ilyen baleset legalább negyven volt. A gyalogosokat érintő balesetek száma háromszorosára, a járműveket érintőek ötszörösére emelkedett.

A polgármesteri hivatalban megnézhettük azokat a felvételeket, amelyek a balesetek helyszínein készültek. Utána a térfigyelő kamerák által rögzített felvételek egy részét láthattuk. A videókon a zebrán átkelő fiatalokat sokszor egy hajszál választja el attól, hogy a száguldó autó kereke alá kerüljenek. Egy másik felvételen az látható, hogy egy gyerek elindul a zebrán, az első sávban levő autók még megállnak, de a belső sávon érkező már fékezés nélkül elgázolja a gyereket. Egy másik felvételen egy anya és gyereke próbál átkelni, hosszan állnak a zebra mellett, amikor végül elindulnak, egy fékezés nélkül érkező autó elviszi az anya mellől a gyereket. Láthattunk olyan felvételt is, amely a november 5-i halálos kimenetelű balesetet mutatta. Az áldozat jelen lévő fia, B. T. elmondta: édesanyja mindig is rettegett ezektől az átkelésektől, s végül a rettegése beigazolódott: már majdnem átért a szemközti járdára, amikor elütötték. A helyszínen életét vesztette.

Tavaszi Margit egészségügyi asszisztens 35 éve él Marosszentgyörgyön. „Oda jutottam, hogy át kellett rendezni a lakásunkat, nem mertem az utcai fal mellett álló ágyban aludni, mert attól rettegtem, hogy bejön egy autó a lakásba a falon keresztül (már volt ilyen eset a községben – szerk. megj.) és megöl. Átrendeztük a szobát” – mesélte. Elmondta azt is, hogy egy autó kiütötte a házuk előtt álló villanyoszlopot, négy napig rettegve kerülgették a lelógó vezetékeket, amíg végre jöttek az áramszolgáltató vállalat munkásai és helyreállították az oszlopot, visszaaggatták rá a drótokat.

György László szerint kerékpárral közlekedni a főúton életveszélyes. „Ez a halál országútja, amióta megépítették a betonfalat a közepén. A november 5-én baleset következtében elhunyt B. Cs-vel együtt gyerekeskedtünk, szörnyen megrázó volt az eset. De ilyen bárkivel megtörténhet a hajnali sötét órákban, aki át akar kelni az úton” – mondta.

Hogyan tovább?

Sófalvi Szabolcs polgármester elmondta: nem adja fel. A helyiek utcára akarnak vonulni, azt is latolgatják, hogy elzárják az utat, ha nem történik érdemben megoldás a fal ügyében. „Teljesen le kell bontani, s amíg ez nem történik meg, nem nyugszunk. Az életünk van veszélyben, a testi épségünket kockáztatjuk nap mint nap. Nem bűnöst keresünk, azt akarjuk elérni, hogy az Országutak és Autópályák Országos Társasága lássa be: nem könnyíti, nehezíti és veszélyezteti az életünket ez a fal, következésképpen távolítsák el” – mondta el a polgármester. Azt is szeretnék, hogy létesítsenek néhány újabb gyalogátjárót, új körforgalmat a központba, mert az a kettő, ami megvan, csak „rossz vicc”, cseréljék ki az összes akna- és csatornafedelet, tartsák karban rendesen a 15-ös országút Marosszentgyörgyön átvezető szakaszát. Ha mindez nem történik meg, hajlandó jogi útra terelni a fal és az országút ügyét – mondta végső elkeseredésében a polgármester. A rendelkezésükre álló rendőrségi statisztika, a balesetekről készült fotók és videofelvételek bizonyítékával jogi eljárást kezdeményeznek az Országutak és Autópályák Országos Társasága ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból

Semmi nem maradt élve a Kis-Küküllőben a Parajdról érkező sóhullámok után – nyilatkozta kedden Székely Annamária, a Maros megyei környezetőrség igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a nagy haltetemek még a folyó fenekén vannak.

Madarak és rókák lakmároznak a só miatt elpusztult halakból
2025. június 17., kedd

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban

A Kis-Küküllő vízének magas sótartalma miatt keddre virradó éjszaka egy órakor ismét leállították a dicsőszentmártoni vízüzemet.

Újra leállították az ivóvíz-szolgáltatást Dicsőszentmártonban
2025. június 16., hétfő

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén

Mintegy 700 ezer liter vizet osztott ki a Maros megyei katasztrófavédelem és az Aquaserv szolgáltató hétfőn a Kis-Küküllő mentén élőknek. Mindemellett az elpusztult halak begyűjtése is folyamatban van a sóval szennyezett folyónál.

Jelentős mennyiségű vizet osztottak szét a Kis-Küküllő mentén
2025. június 16., hétfő

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos

Öt helyszínen, ötven zenei előadóval szervezik meg Marosvásárhelyen a városnapokat június 26–29. között. Idén 14 díszpolgári címet osztanak ki, tizenegy ország küldöttsége látogat ide. Kétmillió lejt különít el erre a város helyi forrásokból.

Idén még lesz tűzijáték a városnapokon, jövőre nem biztos
2025. június 15., vasárnap

Újraindult a vízüzem Dicsőszentmártonban, de nem iható a víz

Bő két napos szünet után újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban. A jó hírt a város polgármestere jelentette be vasárnap este a közösségi oldalán.

Újraindult a vízüzem Dicsőszentmártonban, de nem iható a víz
2025. június 15., vasárnap

Kétszáz kilogrammnyi halivadékot mentettek ki a Kis-Küküllőből

Jelentősen csökken a Korond-patak vízének sótartalma az elmúlt időszakban – tájékoztat a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, amely arról is beszámolt, hogy kiszedték a Kis-Küküllőből a döglött halakat és halivadékokat mentettek.

Kétszáz kilogrammnyi halivadékot mentettek ki a Kis-Küküllőből
2025. június 15., vasárnap

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?

A vasárnap esti vízminták eredményei függvényében döntenek a dicsőszentmártoni vízüzem újraindításáról – nyilatkozta a Székelyhonnak vasárnap reggel Sipos Levente, az Aquaserv igazgatója.

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?
Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?
2025. június 15., vasárnap

Újraindulhat a dicsőszentmártoni vízüzem?

2025. június 14., szombat

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók

Előbb a Korond-patak földfelszíni eltűnése számított a sóvidék leglátványosabb történésének, aztán megjelentek a bányafelszíni lyukak, majd nőttek és nőttek – határon innen és túl szinte mindenkit ez foglalkoztatott.

Véget nem érő katasztrófaturizmus? Sós vízben elpusztult halak most a látványosság – fotók
2025. június 13., péntek

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre

Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi bányakatasztrófa miatt sóval szennyezett Kis-Küküllő vízgyűjtő területén, az illetékes hatóságok sürgősségi intézkedéseket hoznak a lakosság védelme és vízellátása érdekében – közölte pénteken a prefektúra.

Felszólították a kórházakat sósvíz-ügyben: készüljenek fel az esetleges ételmérgezéses esetekre
2025. június 13., péntek

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba

Bizonytalan ideig vezetékes víz nélkül maradnak a dicsőszentmártoniak és a környékbeli települések lakói. Pénteken egy újabb település, Küküllőszéplak is központosított segítséget kért. Az illetékesek keresik a megoldásokat.

A bözödújfalui tóból vinnének vizet Dicsőszentmártonba