Lassan, de készül a Transilvania Motor Ring

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az ország első, Maros megyében épülő motorsport-pályája jelenleg mintegy 66 százalékban készült el, és szeptember 12-éig kell átadni. Az uniós támogatással megvalósuló Transilvania Motor Ring létesítmény országos és nemzetközi karting, motor és ralikrossz versenyeknek adhat otthont.

Gáspár Botond

2014. február 13., 19:342014. február 13., 19:34

2014. február 13., 19:462014. február 13., 19:46

A Maros Megyei Tanács által megvalósított projekt átadásának határideje szeptember 12. – tájékoztatott Sorin Stan projektfelelős –, miután újabb hosszabbítást kértek, mert nem készülnek el a kiegészítő okiratban rögzített június 30-ig (az eredeti határidő 2013 vége volt). Ciprian Dobre tanácselnök korábban az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy azért késnek, mert egyrészt a terveken kellett módosítani, másrészt kisebb eltérés merült fel a versenytárgyalás győztese és a munkálatokat végző cég, azaz az alvállalkozó között. „Ebbe mi nem tudunk beleszólni. Mi nem tilthatjuk meg, hogy alvállalkozásoknak adják ki a munkálatokat. Az lenne a jó, ha azok végeznék a beruházást, akik megnyerik a versenytárgyalást, mert így jobban megközelítené a 100 százalékot az ellenőrzés, a felügyelet és a bizonyosság, nem mint a második vagy harmadik alvállalkozó esetében” – idézte a tanácselnököt az Agerpres.

Amatőröknek és profiknak egyaránt

A projektet 2010 májusában fogadták el, a szerződést 2011 augusztusában írták alá, a munkálatokat pedig 2011 szeptemberében kezdték, és jelenleg 66 százalékban készültek el. A beruházás értéke több mint 58 millió lej (13-14 millió euró), amelyből 19 millió az uniós támogatás, majdnem 30 millió lej a megyei önkormányzat hozzájárulása, az áfa pedig valamivel több mint 9 millió lej. „A létesítmény a motorsportok rajongóinak készül, amatőröknek és profiknak egyaránt. A pályát a motorrajongók, valamint cégek termékeik népszerűsítésére, illetve az alkalmazottaik szórakoztatására vagy vizsgáztatásra bérbe vehetik, de azok az autóvezetők is, akik gyakorolni szeretnének. A terv elkészítésekor a megyei tanács kikérte a Román Sport-automobil Szövetség, a Román Motorsport-szövetség, valamint a Román Kerékpár- és Triatlon-szövetség véleményét is, akik támogatásukról biztosítottak. Országos és nemzetközi rangú versenyeknek adhat majd otthont a létesítmény, mint például a rendkívül népszerű gyorsasági motorverseny, szupermoto, gyorsasági autóverseny, rallycross, karting és országúti kerékpár. Továbbá a pályát használhatják majd felkészülésre és edzésre a nemzetközi – Formula 3, GT és rali – bajnokságokban szereplő romániai versenyzők is, akiknek jelenleg külföldre kell emiatt utazniuk” – tudtuk meg a projektvezetőtől.


Romániában első és egyetlen

Hozzátette, jelenleg egyetlen „versenytársa” sincs Romániában a Transilvania Motor Ring-komplexumnak, a beruházással pedig kiváló keretet biztosítanak a technikai sportok számára, a gyorsaság szerelmeseinek és a nézőknek ugyanis lehetőséget nyújtanak arra, hogy szenvedélyüknek biztonságos körülmények között hódoljanak. A beruházástól azt várják, hogy hozzájáruljon a megyébe érkező turisták számának növekedéséhez (versenyzők és nézők, rajongók), a turizmus pedig rendkívül fontos a megye gazdasága szempontjából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés