Közvita: rózsaszínre festett füstfelhő a kombinát fölött

•  Fotó: Boda

Fotó: Boda

A levegő, a folyó, az altalaj szennyezése már a múlté, jelenleg minden a lehető legnagyobb rendben van – derült ki abból a szaktanulmányból, melyet a környezetvédelmi engedélyének a felújítása érdekében készíttetett az Azomureş. Mindez csak mese, a valóság egészen más, vélekedtek a nyilvános közvitán megjelent civil szervezetek.

Szucher Ervin

2015. november 22., 20:172015. november 22., 20:17

A zöldek elégedetlenségét és felháborodását váltotta ki az a szaktanulmány, melyet a hétvégén a bukaresti Iprochim a marosvásárhelyi vegyipari kombinátról mutatott be. Az ország egyik legnagyobb hagyománnyal és tapasztalattal rendelkező vegyipari tervező-, tanúsítvány kibocsátó- és kutatóvállalata csupa rózsaszínben írta le az Azomureş tevékenységét. A nyilvános közvitára azért volt szükség, mert a kombinátnak decemberben fel kell újítania a környezetvédelmi engedélyét.

Az 1948-ban alapított fővárosi vállalat képviselője, Florina Vigheci hosszas előadásban vázolta azokat a pozitív változásokat, melyek 2007 és 2015 között végbementek a vegyi üzemnél. Elismerte, hogy évekkel ezelőtt a kombinát bizonyos részein arzénnal és kisebb mértékben rézzel és nikkellel fertőződött a talaj, a kifolyó víz, a talajvíz jóval több nitrogént tartalmazott, mint amennyit a környezetvédelmi normák megengednek, ám mára, mint mondta, szinte minden a lehető legnagyobb rendben van. Az elillanó szennyezőanyag mennyisége csökkent, az időnként tapasztalt légszennyezéshez pedig a környékbeli öt másik ipari létesítmény, valamint az intenzív gépkocsiforgalom is hozzájárul.

Minderre ráerősített a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa, aki arról próbálta meggyőzni a hallhatóságot, hogy a zajszint is lényegesen csökkent. Az ügynökség igazgatója, Dănuţ Ştefănescu hozzátette: az évek során végigsétáltatták a légszennyezést mérő mozgólaboratóriumot a város különböző részein, de nagyjából csak a kombinát közelében – a President Szálloda parkolójában és Meggyesfalván – mértek a megengedettnél magasabb értékeket. Ugyanakkor megígérte: a civilek kérésére bárhová mozdíthatják a korszerű felszereléssel ellátott autót.

Az illetékesek szerint a 240 millió eurós beruházást végző kombinát január elsejétől egy egészen más arculatát fogja mutatni, mint eddig.


A Digital Transilvania nekiment a kombinátnak

Rendkívül éles, de civilizált és lényegre törő hangnemben bírálta a kombinátot Barbu Constantin, a Digital Transilvania igazgatója. A civil mozgalom vezetője szerint minden világos azok után, miután kiderült, hogy az Iprochim által végzett tanulmányt az Azomureş rendelte és finanszírozta. Bizonyos kérdéseire még válaszoltak az illetékesek, de arra senki nem tudott már semmit mondani, hogy az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Maros megye miért áll a légúti megbetegedések toplistájának az élén. Amint nemrég kiderült, az elmúlt évben több mint kétezer rákos megbetegedést és több ezer légúti megbetegedést regisztráltak Marosvásárhelyen. Válasz nélkül maradt az a kérdés is, hogy a környezetvédelmi felügyelőség miért nézi el, hogy az éjszakai órákban a kényelmes alvást biztosító maximum 35 decibeles zajszint akár 50 fölé emelkedjen. Amikor a felszólaló egy esetleges tömegbalesetre terelte a szót, Iulian Zidărescu, a katasztrófaelhárító felügyelőség illetékese azzal próbálta nyugtatni a jelenlévőket, hogy „egyetlen baleset sem maradna nemzetközi kivizsgálás nélkül”. Barbu Constantin ismételten a kombinát tevékenységének felfüggesztését követelte.


RMDSZ-es távolmaradás

A közvitán a marosvásárhelyi önkormányzatot irányító két frakció, a liberális és az RMDSZ tagjai közül egyetlen képviselő sem vett részt. Soós Zoltán azzal indokolta saját és kollégái távolmaradását, hogy a környezetvédelmi ügynökség mérőberendezései hónapok óta nem üzemelnek, így a szennyezést még nyomaiban sem tudják mérni, ezért konkrét információval nem szolgálhatnak. Szerinte az egész esemény nem több a porhintésnél. „Nem kívánunk részt venni egy olyan egyoldalú közvitán, ahol az érdekelt felek közösen mossák tisztára a szennyest, azzal győzködve a lakosságot, hogy a »csendes gyilkos« végső soron jó a városnak és környékének. Mi haszna egy olyan közvitának, ahol a kérdésekre az adatok hiányában, esetleg ezek eltorzításával csak olyan válaszokat kapunk, amelyeket már előre borítékolhatunk!?” – fejtette ki a városi tanácsos, aki úgy véli, a korrupció gyanúja is felmerül, hiszen a szennyezési adatokat csak a kombinát teszi közzé. Soós odafricskázott Dorin Florea polgármesternek és a városháza jegyzőjének, Andrei Mureşannak is, mondván, hogy három hónapja akadályozzák annak az RMDSZ által kezdeményezett határozattervezetnek a megvitatását, melyben a szövetség népszavazást írna ki a légszennyezés ügyében.


Nem mesevilágban élünk

A Stop Azo! mozgalom vezetője, Hamar Alpár Benjámin ugyan megjelent a közvitán, azonban tiltakozásként egy idő után távozott a teremből. Úgy vélte, a kombinát tulajdonosai és vezetői, a tanulmányt készítő fővárosi cég képviselői, valamint a hatósági illetékesek szinte egymást túllicitálva űznek csúfot a vásárhelyiekből, amikor úgy állítják be a dolgokat, hogy a kombinát körül minden a lehető legnagyobb rendben van. „Nem mesevilágban, hanem a valóságban élünk, mi látjuk a sűrű ködöt, mi érezzük a fojtó füstöt, mi halljuk a pokoli zajt, és mi vagyunk kitéve a robbanásveszélynek. Számunkra a kombinát egy valóságos Csernobil!” – fejtette ki a civil aktivista, aki újabb utcai tüntetéseket helyezett kilátásba. Szerinte a tűzoltóságot képviselő Iulian Zidărescu sincs tisztában azzal a veszéllyel, amelyet az Azomureş jelent Marosvásárhely és környéke számára. „Jó, hogy bárokat és szórakozóhelyeket be tudnak záratni, de a kombinát szennyezését teljesen helyénvalónak találják” – fakadt ki Hamar Alpár Benjámin.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket