Kiss Istvánért 64 éves késéssel szólt a harang

A kis unitárius templomban (a falu 80 százaléka unitárius, többi lakos egyenlő arányban katolikus és református) megtartott ünnepi istentiszteleten Páll Ádám helybéli lelkész elmondotta – az unitárius egyház Szent Mihály havának utolsó vasárnapján tartja a hálaadás ünnepét. Ez egybeesik a termés, de a falu ünnepével is. Ilyenkor minden Vadadból elszármazott hazajön ünnepelni, együtt lenni a saját kis- és a falu nagy családjával.

Az úrvacsoraosztás után a gyülekezet kivonult a templommal szembeni terecskére, ahol ekkorra már állt az az emlékmű, amelynek építését Szakács Endre kezdeményezte, s nagyrészt az ő munkája révén öltött testet. Annyian voltak az emlékmű körül amennyi ember a falu jelenlegi lakossága egyharmadának felel meg. Szakács Endre elmagyarázta az emlékmű szimbolikáját: „A biztos talapzaton, kősziklán álló megtört kopjafa Kiss István életét, mártírhalálát jelképezi, a két sziklafal a felemelkedő két ellentétes világnézetet. Jobb oldalon a székely szimbolika, a meggyötört, kettétört élet. Alul a kopjafa tövénél a gyökereket jelképező szimbólum, az élet, amely adja és felneveli az embert. A család, a falu, a székely-magyar nemzet a keresztben. A mintás gömb a gazdaságát, szorgalmát jelképezi. Ebbe tör bele az ördög. A felcsapó farok, az embert mardaló állkapcsok a kegyetlen kommunista megtorló, ölő, gyilkoló erőket állítják a szemlélő elé. Fentebb, a megtörés után következik a könyörgés – de nem a gyilkosokhoz, a kék ruhás haramiákhoz (bár van olyan legenda a faluban, hogy a meggyötört ember megkérdezte egyiküket: hát neked mit vétettem?), hanem az Atyához. A kopjafa lyukas csúcsa emlékeztet – hősi halottá emelkedett a mártír gazdaember.

„Legyen ez az a hely, ahová gyertyát tehetünk, ahol megbékélést is kereshetünk egymás között” – mondotta a kopjafa és az egész emlékmű állítója. Akit munkájában közvetlenül, kétkezi munkájával segített Gábor Csaba, Mihály Sándor, Kiss Ervin, a kopjafa faragását pedig Bíró János nyárádszeredai faragómester vállalta fel. Páll lelkész megáldotta az emlékművet, s figyelmeztetett: emlékezni igenis kell az elődökre, akik ártatlanul szenvedtek, ártatlanul haltak meg egy elnyomó, emberi értékeket semmibe vevő, a népet megfélemlítéssel kordában tartó hatalom parancsára. A vadadiak szellemiségét dicséri, hogy ha későn is, 64 évvel a gyalázat után, de csak felemelkedett egy intő jel a faluban, Szakács Endrének és segítőinek köszönhetően. És ekkor megszólalt az unitárius templom harangja, mintegy kései halottbúcsúztatóként, egy asszony pedig virágcsokrot tett az emlékmű talapzatára.

Hatvannégy évvel ezelőtt, 1950. július 21-én késő este, valamivel éjfél előtt hárman érkeztek Kiss István lakásához: Lőte László, Tóth Zoltán és Turcu Adrian. A helybeliek szerint volt még egy vadadi is velük, de ezt a megtalált szekurtitátés dokumentumok nem említik. Felszólították a 48 éves gazdát, hogy öltözzön és jöjjön velük, mert viszik Nyárádszentmártonba kihallgatásra. Ugyancsak a helybeliek vélik tudni, hogy útközben, már a mostani emlékmű melletti kanyarban is ütötték, verték, gyalázták a módos – mert dolgozni szeretett és tudott – gazdát. A kivégzés a faluba vezető, Nyárádszentmárton felőli főút és a vadadi bekötőút kereszteződése környékén történt, ott, ahol ma egy vaskorlátú híd áll. A szekusok által a lelövésről készített jegyzőkönyv szerint: éjjel fél egy és kettő között Kiss István fellökte az őt kísérőket s elkezdett szaladni a nádas felé. Ekkor megállásra szólították fel. Majd többször utána lőttek. Körülbelül 20 métert tett meg, amíg lelőtték. Az eset a főúttól mintegy 200 méterre történt. Így szól a szekus-jegyzőkönyv. Kiss István holttestét soha nem sikerült megtalálni, valahol a megyei út közelében nyugszik.

Az emlékmű már hetek óta készült. Pénteken még csak a sziklakövek álltak, akkor megkérdeztem Szakács Endrét – lesz-e emlékezés, bemutatás vasárnap? Azt mondta – mindenképpen. S bár sokan – köztük jómagam is – kissé bizonytlalankodó kétkedéssel vettük tudomásul ezt, kellemesen csalódtunk. Vasárnap délre állt az emlékmű. Szakács azt fájlalta, hogy a két tujafenyőt már nem tudta beállítani a helyére, de vigasztalja a tudat, hogy az október 25-i hivatalos avatáson már azok is ott lesznek a helyükön, az emlékművet körülölelő vaskerítéssel együtt.

A kört alkotó tömegben Bányai Albi bácsi szót kért. „Kiss István »bűne« az volt, hogy dolgozott, s hogy a fia elesett a háborúban. Ha nem így lett volna, akkor az én apámat kísérik a falu végére...” –  mondotta az idős ember. A szerencséjük az volt, hogy a Bányai családban sok gyerek volt, ezért esett a választás a gyermekét a háborúbazn elvesztett Kiss Istvánra. Elmesélte az általa ismert változatot, amit az édesapjától hallott – aki egyike volt a kiparancsolt négy embernek, akik az áldozatot eltemették (Györfi János, Szakács Márton, Györfi Sándor, Bányai György) – s amit a kommunizmus ideje alatt még a gyermekeinek sem mert elmondani. A megölt embernek sírt ásattak, majd a kiparancsolt módos gazdákkal beledobatták a gödörbe, s kényszerítették őket, hogy a sírt letapossák. Ezzel őket is figyelmeztették, hogy ilyen sors várhat rájuk is. Megkérdezték: láttatok-e valamit? Mire ők – semmit. Na, azért, mert ha mégis, akkor ti is ide kerültök – mondta az egyik pribék.

A faluban még igen sok változat kering a gyilkosságról, de konkrétan senki nem tud hitelt érdemlő újabb adatokat szolgáltatni. Egy szomszédos faluban állítólag él egy ember, aki a gyilkosság idején még gyerek volt, s az éjszaka folyamán apjával a közelben tartózkodott, állítólag mindent hallottak. Őt azonban még meg kell keresni. Másik változat is van. Egy kilétét felfedni még mindig félő férfi telefonált e cikk szerzőjének, miszerint a Tóth Zoltán és Lőte László akkori soförje még él egyik Maros megyei faluban. Őt is meg kellene keresni.

A falu tragédiája ezzel a gyilkossággal nem ért véget. Többeket elüldöztek a faluból – Incze Jánost, Szász Jánost, Kiss Irmát, aki Kiss István felesége, illetve már csak özvegye volt. Másoknak bujdosniuk kellett (Kiss Vencel, Bányai Domokos, Kiss György), sokakat meghurcoltak (Kacsó Sándor, Boér Gyula, Bányai György, Kilyén Róza, Varga Ferenc, Bányainé Gáll Eszter, Kilyén István, Nagy János).
Az emlékek állítása sem ért véget ezzel. A most bemutatott emlékmű környékét felújítják, rendezik, s október 25-én a község elöljáróinak jelenlétében ünnepélyesen és hivatalosan is felavatják. A jövő évben helyreállítják a két haranglábat is a falu elején –  ígérte Szakács Endre.