Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Akárcsak régen, amikor a falvak asszonyai, lányai összejöttek a fonóban, hogy közösen fessék, írják a húsvéti tojásokat, úgy ült össze a marosvásárhelyi Gecse utcai református egyházközség gyülekezetének egy része nagycsütörtökön, hogy közösen készüljenek az ünnepre.

A gyülekezeti házban gyerekek, tojásírásra összpontosító asszonyok és két pelyhes kiscsibe „találkozott” – az utóbbiakat az itt szolgáló fiatal lelkészcsalád és gyerekeik hozták el erre az alkalomra.

Székely Szabolcs lelkipásztor két éve került a Gecse utcai gyülekezetbe, és feleségével már tavaly húsvétkor is megszervezték a tojásíró kalákát, bár ez a kifejezés sok fiatalnak fennakadást okozott, hiszen eddig nem találkoztak vele – vallotta be mosolyogva Székely Panna.

Ezek az alkalmak nemcsak arra szolgálnak, hogy az idősebbek továbbadják a húsvéti tojásírási mintákat a fiatalabb nemzedéknek, hanem arra is, hogy nyugalmat sugárzó közösséget építsenek a város zajában.

Közösséget építenek, tudást adnak át

„A hagyományápoláson van egyrészt a hangsúly, de igyekszünk olyan alkalmakat szervezni, ahol az összetartozás, az egy közösséghez való tartozás érzése is jelen van; olyan foglalkozások ezek, amelyek közösséget építenek” – magyarázta lapunknak Székely Szabolcs lelkész.

A húsvéti szokások felelevenítése és a hagyományápolás pedig kiváló alkalom erre, akárcsak adventkor a koszorúkészítés vagy az adventre hangoló koncertsorozatuk, amellyel a gyülekezet mellett az egész várost megszólították.

lehet, hogy pont ezért is örül annyira a helyi közösség az ilyen foglalkozásoknak. Amikor összegyűl egy jó kis társaság – adott esetben nem is olyan kicsi –, és örülnek az együttlétnek – avat be minket a lelkész a közösségépítő munka hátterébe. Hozzáteszi, az idősebb nemzedék ma is büszke arra, hogy a Gecse utcai közösséghez tartozik.

Így írták meg tojásaikat

Székely Panna még Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság berkeiben tanulta meg a tojásírás hagyományos technikáját. Ott az volt a szokás – meséli –, hogy

• az asszonyok festették, írták a tojást,

• a férfiak készítették a kesicéket, gicéket – azokat az eszközöket, amikkel a viaszt rákenik a tojásra.

A Gyimesekben van ennek nagy hagyománya, de a barcasági Hétfaluban élt nagymamája emléke felelevenítette benne az ottani tojásírási szokásokat is, így erre az alkalomra onnan is hozott mintákat.

Mint meséli, már kiskora óta így írja nővéreivel és édesanyjával a húsvéti tojásokat, több órán át belefeledkezve a viaszba mártott kesice világokat kirajzoló mintáiba. A viasszal megrajzolt tojások ezután piros festékbe mártva kapják meg húsvéti jellegüket, de az ünnepi tálra csak azután kerülnek rá, miután a – például gyertya fölött – megolvasztott viaszt letörölik róluk.

A református gyülekezet asszonyai, lányai is ugyanígy írták meg tojásaikat nagycsütörtökön – együtt, egymás bütüs, alma- és csercsevirágos, vonalas vagy bojtocskás mintáit megcsodálva, és még az sem zavarta őket, hogy

A gyerekek kézműveskedhettek is, ha már nem állt rá a kezük a kacskaringós viaszmintákra, de a két kiscsibe sem „úszta meg” simogatások nélkül.

A Gecse utcai kistemplomi gyülekezet több mint 2200 tagot számlál. Bár akárcsak a marosvásárhelyi gyülekezetek nagy része, ez is öregedőfélben van, soraiban szép számmal találunk gyerekeket, fiatalokat. Éppen ezért az egyházközség egyik kiemelt programja a nyári táborozás, illetve a nyári vakációs bibliahét, amin mintegy száz kiskorú szokott részt venni a hét minden napján.

Bár mára a kaláka jellegű tojásíró összejövetelek részben néphagyományőrző rendezvényekké alakultak annak érdekében, hogy a tudás ne vesszen el, akadnak még helyek Marosvásárhelyen, ahol építő közösséget is formál a húsvétra való készülődés.