Kilenc díjazott bort mutattak be a borbarátok találkozóján

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Nemesérmés borbemutató kóstolót szerveztek az elmúlt hétvégén a vásárhelyi Gyöngy (Perla) étteremben. A találkozó rendszeresen a balavásári borversenyt követi, a „civilek” is megismerhetik az ottani nyertes borokat.

Bakó Zoltán

2015. március 23., 13:322015. március 23., 13:32

Immár harmadik alkalommal szervezték meg ezt a találkozót, amely a rendszeresen megtartott balavásári borversenyt követi – most épp két héttel. Lényege, hogy a versenyen aranyérmet nyert borokat – és készítőiket – bemutatják a nem-lovagrendi borbarátoknak.

A két héttel ezelőtti XIX. Balavásári Borversenyen 240 minta közül díjazta aranyéremmel a nemzetközi zsűri a most bemutatott kilenc borfajtát. No persze, voltak ott még aranyos borok, de a borbarát-találkozóra csak ezek „jöttek” el. Minden érmes bor készítője meghívhatott meghatározott számú ismerőst, barátot, szakembert, hogy így is népszerűsítsék a saját, no meg a vetélytársak borait. Emellett ismerkedésre, egymás praktikáinak ellesésére, esetleg átadására is jó alkalom az ilyen szakmai és baráti találkozó. Ami egyben borcsata, harc, amiből mindenki győztesen kerül ki – állította az egyik borlovag, a dicsőszentmártoni Seprődi József.

A borlovagok meghívták a találkozóra a Szent György Lovagrend észak-erdélyi priorátusát is, s a közönség között számos hírneves orvost, mezőgazdászt, műszaki szakembert lehetett látni. Valóságos fénypontnak számított a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes jelenléte, amely időről-időre bordalokkal szórakoztatta a kóstolókat. És ne feledkezzünk meg Novák József képzőművész-címerfestőről, aki 129 címerrel – ahogy mondani szokás – emelte az ünnepség fényét.

Ha az Úristen nem akarta volna, hogy jó borokat igyunk, nem teremtett volna ilyeneket – vallja Richelieu bíborossal együtt Seprődi József borász, hivatásos borkóstoló, aki pincészetéből fehér leánykát és sauvignon blancot is hozott. A siker átütő volt, annál is inkább, hogy a Seprődi Borbarát Társaság négy hajlékából itt volt az udvarhelyi hajlék, no meg természetesen a dicsőszentmártoni, csupán a korondi meg a gyergyói hajlékok hiányoztak – természetesen objektív akadályoztatás miatt.

Kellemes baráti hangulatban telt az este, rengeteg tanulságos mondással, szállóigével fűszerezve az együttlét Cantuale-dalokkal kiegészített ünnepélyes hangvételét. Abban mindenki egyetértett Hippokratésszel, hogy a bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb. De legalább annyira Szent Ágostonnal is, aki szerint sok esetben szükséges az embernek a bor. A gyenge gyomrot erősíti, az elfogyott erőt újjáteremti, a hideglelősnek meleget ad, ha sebre cseppented, begyógyítja, elűzi a búskomorságot, messze kerget a lélekből minden fáradtságot, vígságot hoz, és az útitársnak kedve is megjön a társalgásba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés