Kifüstölnék a cigit a tanintézményekből

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megelőző és leszoktató programok segítségével szeretné füstmentessé tenni a marosvásárhelyi középiskolákat és az orvosi egyetemet a felsőfokú oktatási intézmény néhány tanára és diákja.

Szucher Ervin

2014. október 20., 17:432014. október 20., 17:43

Az illetékesek tudatosítani próbálják a diákság körében a dohányzás rendkívül káros hatását, ugyanakkor arra kérik fel az oktatókat, hogy ódzkodjanak a negatív példamutatástól.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) végzett felmérés rendkívül aggasztó adatokkal szolgált. A megkérdezett 3203 diáknak több mint egyharmada vallotta magát aktív dohányosnak. Míg a lányok közel 32 százaléka tartja annak magát, a fiúk körében ennél is népszerűbb a cigarettázás, elérve a 40 százalékot. Érdekes módon a legtöbben a fogászati kar hallgatói közül dohányoznak.

„Ezek mind rendkívül magas arányok. Ennél is aggasztóbb, hogy az évfolyamok előrehaladtával a dohányosok aránya is nő. Míg az elsőévesek közül 32 százalék cigizik, a végzősök 39 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról. Ráadásul az orvostanhallgatók 14 százaléka használ más termékeket is a cigarettán kívül” – vázolta fel a rendkívül szomorú képet Kikeli Pál professzor, a Dohányfüstmentes orvosi egyetemet címet viselő projekt irányítója.

Annak ellenére, hogy a hallgatók többsége egyetért abban, hogy tiltani kell a dohánytermékek árusítását a kiskorúaknak, illetve az egészségügyi személyzet különleges leszoktatási technikákat kellene tanuljon, a diákok közel fele nem tiltaná a dohányzást a bárokban, kocsmákban és diszkókban, mi több, egynegyede még a zárt terekben is lehetővé tenné. Minden ötödik diák úgy véli, nem kell betiltani a dohánytermékek reklámozását. „Azzal együtt, hogy az egyetemen belül tilos a dohányzás, a megkérdezettek közel 80 százaléka elnézi, ha társa ezt teszi az épületen belül” – tette hozzá Kikeli. A helyzet tükrében a kezdeményezőknek sikerült egy új tantárgyat elfogadtatniuk az egyetem vezetőségével. Az idéntől a másodévesek tabakológiai képzésben részesülnek, a dohányzó diákok számára pedig szaktanácsadást, leszokást elősegítő kezelést biztosítanak.

A helyzet a középiskolások körében sem nevezhető idillikusnak. Éppen ezért a MOGYE, a megyei tanfelügyelőséggel és a pedagógusok házával közösen, prevenciós programot hirdetett Marosvásárhely összes kilencedik osztályos tanulója számára. Hogy érdekesebbé és interaktívabbá tegyék az ötrészes előadássorozatot, a szervezők az informatika laborok számítógépei elé hívják a diákokat. „Egy, az Amerikai Egyesült Államokból átvett modern program keretében próbáljuk felhívni a gyerekek figyelmét a veszélyekre, ugyanakkor megpróbáljuk leszoktatni a káros szenvedélyről azokat, akik már ebben a fiatal korban elkezdték a cigizést” – fejtette ki a kutatócsoport vezetője, Ábrám Zoltán. A MOGYE professzorát kollégája, Valentin Nădăşan segíti, aki szerint országszerte minél több és hatásosabb dohányellenes kampányra és programra lenne szükség, hiszen már a tizenévesek körében regisztrált adatok is komoly aggodalomra adnak okot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés