Fotó: Haáz Vince
Egy hét múlva jár le az a határidő, amíg a Marosvásárhelyen a víz- és csatornavezetékek cseréjét, a hálózat meghosszabbítását elvállaló Hidroconstructia cégnek be kellett volna fejezze a nagylélegzetű munkálatot. Erre azonban nincs esély, mert a kivitelező újabb határidőt kért, ami nem csoda, hiszen június végéig 7 kilométernyi vízvezetéket cseréltek ki, és még újabb 32 kilométerről szól a szerződés.
2016. július 22., 14:522016. július 22., 14:52
A munkálatok menetéről, a hiányosságokról és a befektetés fontosságáról Törzsök Sándor projektmenedzserrel beszélgettünk. Az Aquaserv szakembere kiemelte az 56 millió lejes projekt fontosságát, beszélt arról, hogy a munkálatok során nagyon sok utcában új vezetékek kerülnek a földbe, s ezáltal javul a szolgáltatás minősége is. „Fontos kiemelni, hogy több tényező hozzájárult ahhoz, hogy nem az eredeti elképzelés és időpont szerint haladnak a munkálatok. Elsősorban tudni kell, hogy nem mindegy, hogy hatvan kilométernyi szállítóvezetéket kell kiépíteni Sármás és Vásárhely között, vagy a városban, a lakók és a gépkocsiforgalom társaságában kell dolgozni, vezetékeket elhelyezni” – hangoztatta Törzsök Sándor.
A nagyrészt uniós támogatásból kivitelezett munkálat késésnek okait sorolva a szakember elsőként említi, hogy sajnálatos módon Maros megyében nincs víz- és csatornarendszer tervező cég. Megjegyezte azt is, hogy a kommunizmusban volt vízvezeték-tervező, csak a szennyvízcsatornát kellett a fővárosban tervezzék. A tervet így egy nagybányai cég szakemberei tervezték, sok esetben úgy, hogy a terepet nem járták be, nem ismerték kellőképpen. Nehézséget jelentett az is, hogy a gáz-, villany és kábelvezetékek nyilvántartása teljesen esetleges, ami azt jelenti, hogy fel van jegyezve, hogy a villanyvezeték a járda alatt halad, de valójában az út közepén van, a gázvezeték az út bal oldalán kell legyen, s közben a jobb oldalon halad. „Az önkormányzat sem túl beruházásbarát, s részben érthető, hogy választási évben jogosan várták el, hogy ne legyen felfordulás a városban, ne panaszkodjanak a munkatelepek miatt a városlakók. A városháza kell biztosítsa a munkálatokhoz szükséges feltörési engedélyeket, s ezzel nagyon sokat késtek, késnek.” Nemcsak a tervezők, de a szakemberek, munkacsoport vezetők is hiányoznak, így ez rányomja a munkálat menetére és minőségére is a bélyegét. „Sajnálatos, hogy míg a Constantin Brâncuși Építészeti Szakközépiskolát beolvasztották, meg akarják szüntetni, addig város- és megyeszerte nincsenek megfelelő építkezési szakik” – mondja Törzsök Sándor.
Jelenleg a munkálatok több telepen zajlanak a Kövesdombon és a Párkány (Kornisa) lakótelepen, valamint kisebb mértékben a Tudorban, majdnem teljesen készen vannak Remeteszegen és Meggyesfalván. A kilométerekről szóló adatok nem túl biztatóak, hiszen június végéig lefektettek 7 kilométernyi új vízvezetéket és 7,5 kilométernyi csatornát, s elkészült négy szivattyúállomás is. Hátra van még azonban 32 kilométernyi vízvezeték és 10,7 kilométernyi szennyvízvezeték, valamint három szivattyúálomás. „A kivitelező már kért időkiterjesztést, amelynek jóváhagyásáról a mérnök fog dönteni, figyelembe véve a cég által felhozott indokokat. Úgy gondolom, hogy ezt az időkiterjesztési kérés jogos, s most megkapja, s folytathatja a munkálatokat. Amennyiben a hosszabbítást nem kapja meg, s megtörténhet, hogy erre is sor kerül, büntetőkamatot számítanak fel neki. Ez az összmunkálat értékének 0,1 százaléka naponta, s maximum 10 százalék lehet. Ez azt jelenti, hogy három hónap alatt éri a büntetőkamat a 10 százalékot, s akkor újabb döntést kell hozni: büntetőkamat nélkül folytathatja a munkálatot a cég, amíg befejezi, vagy felbontjuk vele a szerződést. Ez utóbbi variáns több veszélyt rejt magában, egyrészt 9–12 hónapos kését jelent az új tender kiírásának szükségessége miatt. Semmi nem garantálja, hogy olyan cég nyeri meg a licitet, amely jobban fog dolgozni, s szinte bizonyos, hogy az inflációt figyelembe véve többe kerül a munkálat” – összegzett Törzsök Sándor .
Megkérdeztük, hogy akkor mire számíthatunk: mikorra fejeződik be ez a nagylélegzetű munkálat illetve, hogy a késés miatt fennáll-e a veszély, hogy elveszítjük az uniós pályázaton nyert pénzösszeget? Az Aquaserv szakembere elmondta: az anyagi háttér biztosított a munkálat fedezésére. Azt viszont, hogy a mikor fejezik be a munkát, nem tudta megmondani. „Arra kérem a marosvásárhelyieket, hogy legyenek türelmesek, s legyenek elnézőek a felfordulás miatt” – mondta az Aquaserv szakembere.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
szóljon hozzá!